Megelőzés

2021.12.24. 09:24

Az ünnepi bevásárlás biztonságára hívták fel a figyelmet a Nógrád megyei rendőrök

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, illetve annak megelőzésére hívták fel a figyelmet.

Nool

Forrás: police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a Bűnmegelőzési Alosztály szakemberei december 13-án a salgótarjáni adventi vásárban, december 22-én pedig a pásztói piac területén hívták fel az érdeklődők figyelmét arra, hogy az adventi időszakban sem szabad megfeledkezni a személy- és vagyonvédelemről, az áldozattá válás megelőzésének fontosságáról. Megfelelő odafigyeléssel elkerülhetők az erre az időszakra leginkább jellemző bűncselekmények, mint a lopások, gépjárműfeltörések, csalások.

Vannak, akik még december 24. délelőttjére halasztották a karácsonyi bevásárlásokat, vagy épp csak a kimaradt árucikkért szaladnak el a boltokba. Tőlük a rendőrök azt kérik, mindenképp fogadják meg az alábbi tanácsokat:

- Nagy tömegben fokozottan vigyázzanak értékeikre!
- Táskáikat ne tegyék le, mindig tartsák maguknál!
- Ne tartsanak okmányokat, értékeket hátizsákjuk, táskájuk külső zsebeiben! Mobiltelefont, pénztárcát, személyes iratokat mindig a táska belső, nehezen hozzáférhető rekeszeiben helyezzék el!
- A bankkártya PIN-kódját ne tartsák a kártya mellett!
- Autójukat mindig zárják be, még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki a járműből!
- Gépkocsijukban még rövid időre se hagyjanak jól látható helyen értékeket!
- Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó számon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában