baleset

2021.11.10. 08:47

Kétmillió dollárt nyert nógrádi ügyfelének az amerikai sztárügyvéd

Munkahelyi balesetben sérült meg egy magyar férfi New Yorkban, akit kártérítési ügyében az amerikai-magyar sztárügyvéd, Rónai Péter képviselt. A rétsági származású fiatalembernek a napokban kétmillió dollárt ítélt meg a bíróság.

Nool

Forrás: Shutterstock

„Miközben egy építkezésen létráról dolgozott, a rögzítetlen létra megmozdult, Jónás Tamás a földre zuhant. Megsérült a nyaka és a háta. Az épület tulajdonosa és a fővállalkozó azt állította, hogy Tamásnak nem jár semmi, mert nem lett volna szabad dolgoznia abban az időben, mivel munkaidőn túl volt. A Ronai & Ronai keményen harcolt Tamásért, és mindössze 2,5 év alatt 2 millió dollárt (620 millió forintot) szerzett neki” – számolt be a rekordösszegű kártérítésről Rónai Péter ügyvéd a Facebook-oldalán.

Mint az üggyel kapcsolatos sajtóhírekből kiderült, a balesetet szenvedett magyar férfi Nógrád megyei származású: elmondása szerint 2012-ben költözött Rétságról az amerikai metropoliszba, ahol építőipari területen helyezkedett el. A hatalmas összegű kártérítésből elviszi a családját egy nyaralásra, de jótékonykodni is szeretne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában