vizsga

2021.06.03. 10:14

Vesztegetéssel próbált jogosítványt szerezni egy 30 éves salgótarjáni nő

A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 30 éves salgótarjáni nő ellen, aki 110.000 forintot ajánlott a közlekedési vizsgabiztosnak azért, hogy átengedje őt a gyakorlati vizsgán.

Fotó: Shutterstock

A nő a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsgát már több alkalommal megkísérelte letenni, azonban egyik alkalommal sem járt sikerrel.

2019 októberében Salgótarjánban ismét próbálkozott, ám mivel az egyik körforgalomba történő behajtáskor nem adta meg az elsőbbséget az ott haladóknak, így az ütközés elkerülése érdekében az oktatónak be kellett avatkoznia, ezért ez a vizsga is sikertelenül zárult.

A tanulóautót már az oktató vezette vissza a vizsgaközpont épületéig, ahol a nő a vizsgabiztosnak 110.000 forintot ajánlott annak érdekében, hogy a vizsgát eredményesnek minősítse és így a két évvel korábban letett elméleti vizsgát se kelljen megismételnie.

A vizsgabiztos a vádlott ajánlatát visszautasította. A Nógrád Megyei Főügyészség a nő ellen vesztegetés bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában