elfogás

2021.04.04. 09:43

Rendőrkézen a rimóci sorozatbetörő

A 39 éves helyi lakost elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a szécsényi nyomozók.

Forrás: police.hu

A police.hu tájékoztatása szerint a rendőrség ügyeletére április 3-án tettek bejelentést, miszerint az egyik rimóci ingatlanba betörtek.

A rendőrök a végrehajtott adatgyűjtés eredményeképp beazonosították és rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 39 éves rimóci lakost. A férfi a bejelentést megelőzően röviddel, a község egyik ingatlanjának ajtaját berúgta, oda bement és kutatást végzett, azonban onnan nem lopott el semmit.

Fotó: police.hu

A férfi a meglapozott gyanú szerint továbbá január eleje és március 8-a között a település belterületén ugyanezen, valamint további másik két ingatlan – és azok melléképületeinek – ajtaját feszítette be vagy rongálta meg. A gyanúsított ezután kutatást végzett és két épületből laptopokat, kerékpárt, szeszes italt, kapálógépet és különböző kézi szerszámokat lopott el.

Fotó: police.hu

A Szécsényi Rendőrkapitányság épületébe előállított férfit a nyomozók kétrendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Fotó: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában