rablás

2020.05.13. 09:16

Letartóztatásba került a falubelijét kirabló nógrádi férfi

A Balassagyarmati Járási Ügyészség egy negyvenhét éves Nógrád megyei férfi letartóztatásának elrendelésére tett indítványt, aki fényes nappal leütötte falubelijét és elvette a mobiltelefonját.

Fotó: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a férfi május 5-én dél körül azzal a szándékkal, hogy az ittas állapotban lévő sértettől a birtokában lévő értékeit elvegye, a településen található élelmiszerbolttól követni kezdte őt.

Amikor egy csendes utcában utolérte, hátulról váratlanul ököllel tarkón ütötte, amitől a sértett megszédült és az útmenti vízelvezető árokba zuhant. A gyanúsított ekkor a sértett nadrágjának jobb hátsó zsebéből elvette annak mobiltelefonját, majd megpróbálta elvenni a másik zsebében lévő pénztárcáját is, azonban a sértett segítségért kiáltott, és erősen fogta, nem engedte el a tárcáját, ezért a gyanúsított kereket oldott. A bántalmazás következtében az 57 éves sértett könnyebb, zúzott sérüléseket szenvedett el.

A gyanúsított által elkövetett rablás bűntettét a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A Balassagyarmati Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a gyanúsított letartóztatását a terhelt jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében elrendelte.

Forrás: ugyeszseg.hu

Borítóképünk illusztráció!

Címkék#rablás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában