Időjárás

2022.09.19. 07:39

Borúra derű: esős, szeles és napsütéses idő váltja egymást a héten Nógrádban

Hétfőre figyelmeztetést is kiadtak a várható záporok miatt a megye területére, a folytatásban azonban javulást ígérnek a meteorológusok.

Nool

Változékony időjárás várható a héten

Forrás: Shutterstock

Első szintű, citromsárga figyelmeztetést adott ki a hét első napjára az Országos Meteorológiai Szolgálat Nógrád megye területére. A figyelmeztetés szerint ma zivatarok kialakulására kell számítani, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként viharos szél és apró szemű jégeső is előfordulhat.

Hozzátették, hogy délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű. Az északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen erős, elsősorban Sopron térségében, illetve a zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul, míg késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

Forrás: met.hu

A szakemberek szerint a hét elején gyenge melegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket. A Köpönyeg.hu szakemberei szerint az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Épp emiatt sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet: jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki náluk. 

A folytatásban némiképp javulni fog az időjárás
Kedden felhőátvonulásokra számíthatunk, délutántól több záporral, ami főleg északkeleten fog ismétlődően visszatérni. Erős marad az északnyugati szél, emellett 14 és 19 fok közötti hőmérsékleti értékeket mérhetünk délután. Szerdán már többórás napsütésre, mellette gomolyfelhőkre van kilátás, de már jóval kevesebb helyen (csak néhol) fordulhat elő zápor. A légmozgás is mérséklődik, a csúcsérték 16 fok körül valószínű a Köpönyeg.hu előrejelzése szerint.

Csütörtökön gomolyfelhők zavarhatják a szeptemberi napsütést, melyekből elsősorban az északkeleti vidékeken alakulnak ki záporok. Élénk lesz az északi, északnyugati szél, a hőmérsékletben viszont alig lesz változás : reggel 5, délután 17°C lesz. Pénteken változóan felhős idő valószínű, csapadékra kicsi az esély. A délies szél mérsékelt marad, emellett 14 és 19 fok között alakulhat a maximum.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!