Új fizetőeszköz

2025.04.22. 20:50

Csodaszép lett az új húszezer forintos! Mit tippelsz, melyik csodás Észak-magyarországi hely került rá?

A Magyar Nemzeti Bank egy csodálatos meglepetéssel rukkolt elő a Föld Napjának alkalmából. Az új forintokat a napokban mutatták be.

Bemutatták legújabb érméinket, amely egyszerre ünnepli a természetet, a magyar nemzeti parkokat, és az Aggteleki Nemzeti Park fennállásának 40. évfordulóját. A kibocsátás egy 20 000 forintos névértékű ezüst, valamint egy 3 000 forintos színesfém változatot tartalmaz. Mindkét fizetőeszközt limitált példányszámban, mindössze 5 000 darabos szériában verték.

A 3000 és 20000 forintos névértékkel kibocsátott fizetőeszköz sok numizmatikus gyűjteményében helyet kap majd
A 3000 és 20000 forintos névértékkel kibocsátott fizetőeszköz sok numizmatikus gyűjteményében helyet kap majd
Forrás: MNB

A most megjelent darabok a 2010-ben indult, magyar nemzeti parkokat bemutató sorozat hetedik részeként készültek. A korábbi években többek között az Őrségi, a Duna-Dráva, a Duna-Ipoly, a Bükki, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park is kapott hasonló emlékérmet.

A tervező, Imrei Boglárka iparművész két ikonikus élőlényt álmodott az érmékre: a rejtélyes, foltos szalamandrát és a rendkívül ritka tornai vértőt – utóbbi csak a Gömör–Tornai-karszt eldugott zugaiban található meg. Ezek a motívumok nemcsak gyönyörűek, de emlékeztetnek is arra, milyen páratlan természeti csodákat őrzünk itthon.

Gyűjtők kedvence lesz az új típusú forint

A 20 000 forintos ezüstérme 1 unciás, tükörfényes (proof) kivitelű, tömege 31,46 gramm. A 3 000 forintos színesfém változat 27 grammos, szintén téglalap alakú, azonos grafikával, de eltérő anyagösszetétellel és értékjelzéssel. 

Gyakorlatilag akár kenyérre vagy tejre is költhetnénk ezeket az érméket – hiszen hivatalos fizetőeszközről van szó – de ezt senki sem ajánljuk. Ezek az emlékpénzek inkább a gyűjtők aranybányái, amiknek évről évre csak növekszik az értékük. Aki most beszerez egyet, az egy darabka magyar örökséget és egy időtálló befektetést is birtokolhat egyszerre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában