2025.01.13. 12:51
Több mint 10 ezer nógrádi fiatalnak segíthet a munkáshitel
Szakértők szerint, a fogyasztásnak és akár a beruházásoknak is jót tehet a munkáshitel. A két hete igényelhető, 18-26 éves korosztály számára létrehozott, szabad felhasználású kölcsön iránt a nógrádi érintettek körében is nagy az érdeklődés. Nem csoda, hiszen a munkáshitel esetében az állam az ügyfél helyett megfizeti a kamatot.
„Már igényelhető a bankoknál a munkáshitel. Amint arról a Világgazdaság már többször beszámolt, a munkáshitel egy szabad felhasználású, az igénylő számára kamatmentes kölcsön, amelynek futamideje legfeljebb tíz év, összege pedig négymillió forint lehet. Mindezek nyomán, a maximális futamidőt és hitelösszeget feltételezve havi 35 ezer forintnyi törlesztőrészlettel kell számolniuk az érintetteknek” – írja a munkáshitel kapcsán készített összefoglalójában a gazdasági portál.

Forrás: Shutterstock
Munkáshitel-feltételek
Munkáshitel igénylésére azok a fiatal (18-26 éves) munkavállalók és vállalkozók jogosultak a VG.hu cikke szerint, akik már legalább 3 hónap munkaviszonyt vagy vállalkozói jogviszonyt tudnak igazolni, és hetente legalább 20 órát munkával töltenek. Mint írják, a kölcsön kamatmentességének feltétele, hogy az igénylő a futamidő első öt évében állandó lakcímmel rendelkezzen Magyarországon, és itt is dolgozzon. Fontos megkötés az is, hogy a támogatott konstrukció csak egyszer igényelhető, függetlenül attól, hogy a fiatal igénybe vette-e a teljes összeget, vagy sem.
A munkáshitel ösztönzi a gyermekvállalást is, ám – például a babaváró hitellel ellentétben – az igénylésnek a gyermekvállalás önmagában nem feltétele. Így az első és második gyermek megszületésekor a törlesztés – saját kérésre – két-két évre felfüggeszthető.
Nógrádban több mint 10 ezer fiatalt érint a munkáshitel
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a gazdaságilag aktív korosztályban 2024. II. negyedévében Észak-Magyarországon mintegy 472 ezren dolgoztak, ebből a nógrádiak száma 76,6 ezer volt. Vármegyénkben egyébként a gazdaságilag aktív, azaz a 15-64 éves lakosok száma az említett időszakban 112,2 ezer fő volt. A KSH kimutatásai szerint 2024 elején a munkáshitel szempontjából releváns – azaz hamarosan érintetté váló, jelenleg érintett és részben érintett – korosztályok Nógrádban:
- 15–19 év között: 9.096 fő,
- 20–24 év között: 9.713 fő,
- 25–29 év között: 10.084 fő.
A Világgazdaság kérdésére Mag Mihály, az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője azt mondta, arra számít, hogy elsősorban lakásfelújításra, lakásvásárlás önerejének megfizetésére, autóvásárlásra, tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, esetleg utazásra fordítják majd az emberek a kölcsön összegét. Hozzátette ugyanakkor, hogy a munkáshitel akár vállalkozás indítására is felhasználható, hiszen az elérhető négymillió forint nem kis összeg.
A portál cikkében emlékeztetnek: a kormány gazdaságpolitikájáról szóló, tavaly októberben indított nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberek támogatják a munkáshitel koncepcióját. A válaszadók 95 százaléka egyetértett abban, hogy a munkát vállaló fiatalok számára szükség van egy kamatmentes hitel bevezetésére. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalára minap feltöltött videóban közölte, a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalnak segíthet. A politikus hangsúlyozta, hogy a tanulók mellett az új hitelkonstrukcióval immáron a dolgozó fiatalokat is támogatja a magyar kormány.