Átadó

2023.03.01. 09:58

Megújult piac várja a lakosokat Pásztón (fotók)

Több mint 70 millió forintos támogatásnak köszönhetően kapott új köntöst a pásztói piac, melyet szerdán reggel adtak át. Megújult a főépület, illetve új, fedett standokat is kihelyeztek.

N.O.

Modern épület várja a piacra érkezőket

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

A szerda reggeli átadón Farkas Attila polgármester úgy fogalmazott, hogy a város életében ez egy fontos esemény.

– A piac korszerűsítése a Zöld város I. elnevezésű projekt keretében valósult meg, amely Pásztó több pontján is magába foglalt egy-egy fejlesztést, így például a Stromfeld-udvart, a Hunyadi utcai udvart, a vasútállomásnál lévő területet, a Kishegyet és a strandnál lévő csúszdaparkot. A felsorol fejlesztések összköltsége 600 millió forint volt, amelyből a piacra 71 millió forintot fordítottunk – mondta Farkas Attila. Hozzátette: elsősorban a főépület kapott új köntöst, de a körülötte lévő standok is megújultak, így sokkal kulturáltabb körülményeket biztosítanak az előadóknak és a vevőknek is. A polgármester bízik benne, hogy ez a beruházás serkenti majd a környék gazdasági életét.

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke úgy fogalmazott, hogy a piacon egymásra találhatnak a környékbeli gazdák, a különböző termékeket előállító őstermelők és azok a pásztói és környékbeli polgárok, akik szívesen vásárolnak is. Ez pedig elősegíti az általuk meghirdetett Vedd a nógrádit! programot.

Az elnök kiemelte, hogy mennyire fontosak ezek a beruházások, hiszen egy cél van: aki ide született vagy ide jön lakni, itt boldoguljon. Ehhez egy-egy olyan fejlesztés, mint a piac korszerűsítése, nagyban hozzájárul. Kiemelte: a pásztóiak büszkék lehetnek azokra a beruházásokra, amelyek megvalósultak a városban.

Már a középkorban is volt piac

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a piac mindig fontos szerepet töltött be a város életében, hiszen az már a középkorban is volt és a mai napig van a településen.

– Egy piac mindig is fontos közösségi színtér, amely nem mindegy, hogy milyen képet mutat. Itt találkoznak az eladók a vásárlókkal, a kereslet a kínálattal. Éppen ezért fontos a megjelenése, a belső tartalma, hogy mennyire komfortos és mennyire biztonságos. Az elmúlt években a város dinamikusan fejlődött, amely elérte a piacot is – fejtette ki Becsó Zsolt, aki reméli, hogy a város nem csak a múltjára lehet büszke, de egy nagyon biztató jövő előtt is áll.

Mint mondta, ehhez az kell, hogy a város folyamatosan megújuljon. Jelenleg utakat korszerűsítenek és építenek, létesítmények újulnak meg, a város pedig otthonosabb és komfortosabb lesz. Egyre többen választják lakóhelyüknek ezt a települést.

Az országgyűlési képviselő ugyanakkor kiemelte, hogy még sok munka van hátra. Van még mit tenni a piacon és környezetében, de folytatódik a turisztikai attrakciók fejlesztése, különféle intézmények kapnak új köntöst, a sportinfrastruktúra területén is jelentős előrelépés várható, valamint okosvárost alakítanak ki. Becsó Zsolt bízik abban, hogy Pásztó nem csupán ennek a térségnek, hanem a létrejövő nógrádi Enjoy Parknak is a központja lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!