Önkormányzat

2023.02.05. 09:29

Emelkedett Hollókőn az idegenforgalmi célú épületek adója

A vendégház- és nyaralótulajdonosok ettől az évtől négyzetméter után kell, hogy fizessenek.

Gulyás Edina

Hollókőn jelentős az idegenforgalom, az adóemelkedés nehezíthet a szállásadók gazdasági helyzetén

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Idén Hollókőn megemelkedett a vendégház- és nyaralótulajdonosok helyi adója. Négyzetméter után fizetnek.

– Hollókőn az idegenforgalmi adó mértéke 400 forint vendégéjszakánként, ez továbbra sem változik. Az építmény és telekadó sem emelkedett az elmúlt 22 évben, azonban idén január elsejétől ezen módosított a község képviselő-testülete. A falu világörökségi részén 1000 forintot kell fizetni négyzetméterenként, míg azon kívül 700-at. Ez a tétel a bejelentett lakcímmel rendelkező hollókői lakosokat nem érinti, a vendégházak üzemeltetőinek és a községben hétvégi házzal rendelkezőknek jelent kiadást – fogalmazott Szabó Csaba, a község első embere. 

Mint mondta, az iparűzési adó mértéke sem változott, továbbra is 1,5 százalék maradt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!