Vedd a nógrádit

2023.01.17. 11:19

Házhoz viszik a nógrádit – 2023-ban is a neten kínálnak helyi termékeket +videó

2023-ban is folytatódik a megyei önkormányzat Vedd a nógrádit! elnevezésű kampánya, mely a térség kistermelőinek, kézműves mestereinek tevékenységére, az általuk előállított és forgalmazott termékekre irányítja a figyelmet.

Nool

A vármegyei önkormányzat kezdeményezésére indult online piactér

Forrás: Nool

Mint arról korábban beszámoltunk, a megyei önkormányzat kezdeményezésére – Magyarország kormányának támogatásával, valamint európai uniós pályázati forrásból – immár egy webshopon keresztül is elérhetők a nógrádi kistermelők portékái, melyeket házhoz is szállítanak. A tavaly ősszel indult internetes áruház egyre több online látogatót fogad, a szolgáltatást népszerűsítő Vedd a nógrádit! kampány pedig idén is folytatódik.

– Küldetésünknek tekintjük, hogy a megye lakóinak figyelmét a nógrádi gazdák termékei felé irányítsuk. Gazdasági értelemben is legyünk lokálpatrióták. Soha nem feledve, hogy a kisebb közösségek összetartó erejéből fakad a hazafiságunk, szülőföldünk szeretete – fogalmaz Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat elnöke. A webshopról szólva emlékeztet: – A világháló segítségével létrehoztunk egy online piacteret, ahol „tőlünk-nekünk” mottóval nógrádi termékeket, s persze azok termelőit mutatjuk be, egyben lehetőséget nyújtva a közvetlen kapcsolatfelvételre.

Tavaly ősszel írtunk arról is, hogy a kampány keretében a Vedd a nógrádit! fesztivált rendeztek Hollókőn, ahol a finom ételek és a helyi termelők elsőosztályú portékái mellett számos fellépő is szórakoztatta a nagyérdeműt.

Az eseményen Skuczi Nándor kiemelte: – Bízom benne, hogy a Vedd a nógrádit! már önmagában egy jó reklám a helyi termelőknek, az itt élőkben pedig tovább erősíti az identitástudatot, s a szülőföld szeretetére nevel.

Az online piactéren az érdeklődők jelenleg már mintegy hatvanféle termék közül válogathatnak, melyek készítői közül több helyi vállalkozót a Nool.hu-n is bemutattunk az elmúlt hónapokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!