Bér

2022.08.29. 09:50

Nógrád megyében emelkedtek a legtöbbet a keresetek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzése szerint mindenütt emelkedtek a keresetek, a növekedés mértéke Pest megyében volt a legkisebb (14 százalék), Nógrádban pedig a legnagyobb (27 százalék).

P. K.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 439 ezer, a nettó átlagkereset 292 ezer forintra emelkedett.

Forrás: Pexels/Illusztráció

A KSH Fókuszban a megyék című kiadványában rámutatott: szűkebb hazánkban a közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 439 ezer, a nettó átlagkereset 292 ezer forintra emelkedett.

Mint írták: a bruttó és nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt 27 százalékkal múlta felül a 2021. első negyedévit, folytatva a korábbi időszakok emelkedő tendenciáját. A növekedés üteme meghaladta az országos átlagot, egyben a megyék és a főváros körében a legmagasabb volt, ennek ellenére az alkalmazottak 21 százalékkal kevesebbet kerestek az országos átlagnál. Országosan a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forintot tett ki.

Nógrád megyében emelkedtek a keresetek
Forrás: KSH/Fókuszban a megyék

– Nógrádban a bruttó keresetek a versenyszférában 13 százalékkal, 370 ezer forintra, a költségvetési szférában 43 százalékkal, 449 ezer forintra emelkedtek. Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 32, a szellemieknél 23 százalékkal nőtt, ennek eredményeként az előbbiek átlagosan bruttó 320 ezer, az utóbbiak 506 ezer forintot kerestek – mutatott rá a statisztika.

A KSH kigyűjtött adatai rávilágítottak, hogy 2022 első negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete országosan 508 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forintot tett ki. Átlagosan a budapesti székhelyű szervezeteknél dolgozók keresték a legtöbbet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek a legkevesebbet. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 520 ezer, a nettó átlagkereset 346 ezer forintra nőtt. 

A havi nettó átlagkereset alakulása országosan
Forrás: KSH/Fókuszban a megyék

– A bruttó és a nettó átlagkeresetek – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – országosan egyaránt 21 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. Mindenütt emelkedtek a keresetek, a növekedés mértéke Pest megyében volt a legkisebb (14 százalék), Nógrádban pedig a legnagyobb (27 százalék) – ismertette a KSH kiadványában.

Címkék#jövedelem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!