Legfrissebb adatok

2021.10.18. 19:07

Sokkoló adatok: drámaian nőtt a halálozások száma Nógrád megyében

Megjelent a KSH Fókuszban a megyék című negyedéves kiadványának legújabb száma. Mi pedig megnéztük, milyen adatok születtek Nógrád megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról.

Nool

Salgóatján látképe a Kálváriáról Fotó:

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Az online elérhető Fókuszban a megyék című kiadvány negyedévente mutatja be a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulását, mindezt térképekkel, interaktív grafikonokkal és rövid magyarázatokkal tűzdelve. Utánajártunk, hogy 2021 első félévében milyen változások mentek végbe szűkebb hazánkban az elmúlt évhez és az ország többi megyéjéhez hasonlítva.

A kiadvány szerkesztői már az elején felhívják a figyelmet: 2020-ban számos gazdasági-társadalmi folyamatra hatással volt a koronavírus okozta járvány és az annak megfékezésére hozott intézkedések, ezért kiadványukban az ezekkel összefüggő változásokra is figyelmet fordítottak.

Sokaktól kellett elbúcsúznunk

Nógrád megyében az év első hat hónapjában többen születtek, de többen is haltak meg, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma itt nőtt a legnagyobb mértékben a megyék és a főváros körében. A természetes fogyás Nógrád népességét 1184 fővel csökkentette. Ez a veszteség több mint kétszerese a 2020. I. félévinek. A természetes fogyás népességre vetített 12,6 ezrelékes megyei értéke az országos átlagnál (7,4 ezrelék) kedvezőtlenebb volt, és az ország megyéi közül itt volt a legmagasabb.

Fotó: Fókuszban a megyék

A koronavírus-járvány harmadik hulláma során a legtöbb halálos áldozatot követelő március–áprilisban a megyében az országos 50%-nál nagyobb mértékben, 75%-kal nőtt az elhunytak száma.

Sokat romlott a foglalkoztatási ráta, de nőtt az átlagkereset

A kiadványból kiderül: az országos folyamatokkal ellentétben a foglalkoztatottak száma 7,8 százalékkal csökkent , a munkanélkülieké pedig 79 százalékkal emelkedett 2020 II. negyedévéhez képest. Mindkét negatív változás a legnagyobb volt a megyék és a főváros körében. A foglalkoztatási arány (55,3 százalék) a második legalacsonyabb, a munkanélküliségi ráta (11,3 százalék) pedig messze a legmagasabb volt a megyénkben.

Fotó: Fókuszban a megyék

Ugyanakkor a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 9,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. 2021 I. félévében Nógrád megyében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 324 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 216 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 355 ezer, a nettó átlagkereset 236 ezer forintra emelkedett. Az éves átlag összege 324 ezer forint továbbra is messze elmaradt az országos átlagtól, ami 428 ezer forint.

Fotó: Fókuszban a megyék

Hozzátették: a bruttó keresetek a versenyszférában 12 százalékkal, 334 ezer forintra, a költségvetési szférában 7,1 százalékkal, 320 ezer forintra emelkedtek. Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 7,9, a szellemieknél 12 százalékkal nőtt, ennek eredményeként az előbbiek átlagosan bruttó 247, az utóbbiak 420 ezer forintot kerestek.

Fotó: Fókuszban a megyék

Javult, de még mindig elmarad az országos átlagtól az építőipari szervezetek termelése

A megyék többségéhez hasonlóan januárban kissé alulmúlta, februártól viszont már meghaladta kibocsátás volumene az egy évvel korábbit. A növekedés mértéke áprilisban tetőzött 76 százalékkal, a következő két hónapban a bővülés üteme fokozatosan lassult. A 49 főnél többet foglalkoztató, megyei székhelyű ipari vállalkozások 2021. I. félévi termelési értéke (folyó áron 118 milliárd forint) összehasonlító áron 39 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. A teljesítmény javulása leginkább a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar, valamint a gép, berendezés gyártása eredményének köszönhető, de az ipar többi területe is hozzájárult a növekedéshez.

A telephelyi adatok alapján az ipar I. félévi teljesítménye 30, nógrádi székhelyű építőipari szervezetek termelése pedig 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, viszont a beruházások volumene 30 százalékkal visszaesett. Az I. félévben épített lakások száma az egy évvel korábbihoz hasonló szinten alakult, a lakásépítések népességre vetített száma az egyik legalacsonyabb volt az országban.

Fotó: Fókuszban a megyék

A Nógrád megyei székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások 2021. I. félévi termelési értéke 7,6 milliárd forint volt, ami összehasonlító áron – az országos 6,3 százalékos növekedésnél nagyobb mértékben – 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakét, de 14 százalékkal alulmúlta a járvány előtti 2019. év I. félévének teljesítményét. A kibocsátás az országos 0,5 százalékát adta, az egy lakosra jutó 41 ezer forintnyi termelési érték a hazai átlag mindössze 27 százalékát érte el, ami a legalacsonyabb a megyék és Budapest rangsorában.

Fotó: Fókuszban a megyék

Hasonlóan rossz helyzetben vannak a kiskereskedők. Nógrád megye kiskereskedelmi üzlethálózatában 2021 I. félévében folyó áron 81,5 milliárd forint értékű forgalom realizálódott, az országos 1,4 százaléka. A kiigazítás nélküli adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Szűkebb hazánk egy lakosára átlagosan 434 ezer forint bolti forgalom jutott, 5,2 százalékkal több, mint 2020 I. félévében. A mutató értéke országosan itt volt a legalacsonyabb, 156 ezer forinttal elmaradt az országos átlagtól.

Fotó: Fókuszban a megyék

 

Bajban a turizmus

Az év első négy hónapjában a szigorú járványügyi intézkedések miatt a szálláshelyek néhány kivételtől eltekintve nem fogadhattak vendéget, majd májustól az enyhítésekkel és a járvány elmúltával elkezdett beindulni a turizmus. Nógrád megyében 2021 első félévében 26 ezer éjszakát töltöttek a vendégek, 68 százalékkal kevesebbet, mint 2019 azonos időszakában.

A kiadvány kiemeli: a vendégforgalom elmaradásának mértéke májusban 62 százalék volt, júniusban 60 százalékra enyhült 2019-hez viszonyítva. A járvány első hullámába és az azt követő óvatos nyitás időszakába eső 2020. májusi és júniusi alacsony értékhez képest 2021-ben mindkét hónapban (májusban 4,6-szer, júniusban 1,3-szer) több éjszakát töltöttek a vendégek a nógrádi szálláshelyeken. A külföldről érkező vendégek 3 ezer éjszakára maradtak 2021. január–júniusban, 77 százalékkal kevesebbre, mint két évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Júniusban a külföldi vendégéjszakák száma a 2019. évinél 53 százalékkal kevesebb, a 2020. évi alacsony értéknek több mint négyszeresét tette ki.

Fotó: Fókuszban a megyék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!