segítség

2020.07.08. 07:00

Majd’ háromezer nógrádi gazda igényelt területalapú támogatást

Nemrég járt le a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó egységes kérelmek leadásának és módosításának határideje. A megyei kérelmezők száma szinte megegyezik a tavalyival. A területalapú támogatás sok esetben a gazdaságok életben tartását szolgálja, ugyanakkor bizonytalan, hogy mennyi lesz a jövőben.

Veres Edina

DCIM/100MEDIA/DJI_0617.JPG

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Idén sem változott az agrárgazdaságok részére nyújtott európai uniós területalapú támogatások összege, így a zöldítéssel együtt az mintegy 70 ezer forint bevételt jelent a gazdálkodók számára hektáronként.

Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke kifejtette: a mezőgazdasági termelő akkor részesülhet közvetlen támogatásban, ha legalább egy hektár nagyságú támogatható földterülettel rendelkezik, és az azon folytatott tevékenysége megfelel a jogszerű földhasználatra vonatkozó feltételeknek. Abban az esetben, ha a támogatható földterület több bejelentett táblából áll, az egyes részek támogatható területének el kell érnie az egynegyed hektárt.

– A kérelmek a Magyar Államkincstárhoz érkeznek, a számuk országosan meghaladja a 168 ezret. Ennek nagy részét az Agrárkamara technikai közreműködésével adják be a mezőgazdasági tevékenységet folytatók. A nógrádi gazdák idén 2714 kérelmet nyújtottak be, ezek közül több mint 1900-nál segédkeztünk. Azt mondhatom, hogy ugyanakkora igény mutatkozott a támogatás iránt, mint tavaly.

A lekaszált lucerna bálázása a Zagyva völgyében, Tar határában
Fotó: L. B. / NMH

Hozzátette: fontos, hogy ezt a hozzájárulást minden típusú gazdaság igényelheti, az őstermelőktől a társas vállalkozásokig. Az idei területalapú támogatás felületén összesen 43 jogcímre és intézkedésre igényelhettek, tehettek bejelentést, illetve teljesíthették adatszolgáltatási kötelezettségüket.

Szandai József kifejtette: a szántóföldek, a kertészetek, a gyepek, a vetésforgó és termesztéstechnológiai megfontolások miatt éppen pihentetett területek esetében is megegyezik a támogatás összege. Emellett nemcsak termőterület, hanem állatlétszám alapján is igényelhető a segítség.

– A megye agráriuma súlyosan tőkeszegény. A termesztés­technológiai fejlesztésekhez beruházásokra lenne szükség. Ehhez jó esetben az uniós támogatások jelentenének forrást, azt azonban több mezőgazdász kénytelen a termelési költségekre fordítani. Így az mondható, hogy sok esetben a gazdaságok életben tartását szolgálja a területalapú támogatás. A nehézségek miatt egyre többen hagyják el az agráriumot, emiatt indult el egyfajta birtokkoncentráció is – mondta.

Az elnök véleménye szerint a folyamatnak a negatív hatásokon túl jó oldala is van: olyan, gazdaságos üzemmérettel rendelkező vállalkozások is kialakulhatnak, amelyek eredményesen működhetnek és technológiai fejlesztéseket is megvalósíthatnak.

A jövőt illetően Szandai József úgy fogalmazott: az Európai Parlament még nem rendelkezik végleges költségvetéssel, így egyelőre ismeretlen, hogy a Közös Agrárpolitika – amelynek része a területalapú támogatás is – mekkora részarányt képvisel majd belőle.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara álláspontja, hogy ezek a források ne csökkenjenek a jövőben. A következő év már egészen biztosan átmeneti év lesz, de elképzelhető, hogy még 2022-re sem lesz elfogadott költségvetés.

Idén a kérelmek java telefonon jött

A koronavírus-járvány miatt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is változtatásokat vezetett be az ügyfélfogadás területén. Ugyanakkor a mintegy 120 ezer gazdának – akinek az egységes kérelmét a falugazdászok adják be – talán az egész éves megélhetése múlik ezen a munkán. Éppen ezért az Agrárkamara a kapcsolattartás teljesen új formáit vezette be, a személyes találkozókat a lehető legkisebb mértékűre csökkentette. Arra törekedtek, hogy a kérelmek legjavát telefonon tudják beadni a gazdák, míg a fennmaradó több tízezer személyes találkozót sikerült megfelelően előkészíteni. A nem személyesen történő Egységes Kérelmek (EK) beadását telefonos kapcsolatfelvétel előzte meg. A falugazdászok az időpont egyeztetése mellett tájékoztatták a gazdálkodókat az EK-beadás menetéről, a járványügyi helyzet következtében kialakult gyakorlatról és szabályokról is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!