jó hely

2019.08.08. 14:37

Kizárólag Nógrádban létesül egyre több társaság

Egyedül szűkebb hazánkban haladta meg a cégek száma a tavalyi féléves adatokat.

K. I.

Tovább csökken a hazai aktív cégek száma, s jóllehet számos ágazatban és megyében élénk a cégalapítási kedv, csupán három olyan ágazat volt, ahol több cég működött az idei második negyedév végén, mint tavaly ilyenkor. A megyék közül pedig csupán Nógrádban haladta meg a cégek száma a tavalyi féléves adatokat – közölte a Bisnode.

Az üzleti információszolgáltató cég saját adatai szerint a 2018 második negyedévi 499 804-hez képest idén 491 687 aktív cég szerepelt a nyilvántartásokban. Bár a cégalapítási kedv látványosan, több mint 8 százalékkal emelkedett (összesen 14 935 céget hoztak létre), kevesebb csődöt jelentettek és kevesebb felszámolást vagy kényszertörlést indítottak, mint az egy évvel ezelőtti időszakban, ezek együtt sem tudták ellensúlyozni a működő cégek számának csökkenését.

Iparágak szerint az új cégalapítások számát nézve messze az építőipar vezet. A működő cégek számát tekintve általános a visszaesés minden iparágban, kivéve három területet: az ipari gépek javítását, a kommunális tevékenységet és az említett építőipart. A legtöbb céget a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe, illetve a nagykereskedelem és a kiskereskedelem szektorai vesztették.

A megyék közül mindössze egy olyan volt, ahol nőtt a cégek száma tavalyhoz képest: Nógrában kevesebb mint félszá­zalékos emelkedést jelentett az, hogy 21-gyel több működő cég volt idén. Az összes többi megyében csökkent a működő cégek száma, a legjelentősebb, több mint 3 százalékos esést Komárom-Esztergom megyében, a legkisebb mértékű, kevesebb mint 0,1 százalékosat pedig Győr-Moson-Sopron megyében mérték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!