Helyi gazdaság

2016.07.11. 12:24

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft.-vel

fenyvesi

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az amerikai szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft.-vel, a cég 3,6 milliárd forintos beruházással Debrecenben és Szegeden bővíti a jelenlegi kapacitásait és dolgozóinak létszámát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Budapest. Szijjártó Péter a 69. stratégiai megállapodás aláírásakor kiemelte: az EPAM Systems legújabb beruházását komoly nemzetközi versenyben sikerült elnyernie a regionális versenytársak előtt Magyarországnak, amihez hozzájárult, hogy a vállalatcsoport budapesti irodája egyben európai központ is.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Vinkó Bence, az EPAM Systems Kft. ügyvezető igazgatója a kormány és az amerikai szoftverfejlesztő cég közötti stratégiai megállapodás aláírásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. július 11-én. A cég 3,6 milliárd forintos beruházással Debrecenben és Szegeden bővíti a jelenlegi kapacitásait és dolgozóinak létszámát. MTI Fotó: Bruzák Noémi[/caption]

A kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő készpénz-támogatást biztosít a beruházáshoz, a megállapodás értelmében Szegeden új irodaházat építenek, Debrecenben pedig a meglévő irodaházat bővítik, mindezzel 2018-végéig a jelenlegi 1500 dolgozója mellé 365 munkavállalót vesz fel a cég - ismertette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!