2025.06.11. 19:28
Óriási dobásra készül a harmincéves Bon-Bon! Hatalmas sztárparádé várható – videóval
Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte májusban a salgótarjáni származású Szolnoki Péter együttese. A Bon-Bon tagjai most felszálltak a nosztalgiavonatra, hogy a múltról beszéljenek, de a jelenről és a jövőről is meséltek.
A Bon-Bon együttes 1995 májusában alakult, máig üde színfoltjai a pop-rockot játszó magyar könnyűzenének. Alapító tagjai a salgótarjáni születésű Szolnoki Péter, és Török Tamás. A harmincadik évforduló alkalmából a Borsnak a két zenész olyan részleteket is elárult az együttesről, amit eddig senki sem tudott.

Fotó: Bon-Bon együttes / Forrás: Origo
A 2000-es évek legmeghatározóbb magyar együttese volt a Bon-Bon
A formáció olyan sikernek örvendett, hogy megalakulásuk után 5 évvel már megjelent az első nagy válogatáslemezük is, az Időutazás. 2000-ben került a boltok polcaira a lemez, amely 18 dalt tartalmazott. 2001-ben kicsit alábbhagyott a banda népszerűsége, azonban a 2002-ben mozikba kerülő Valami Amerika ismét a fellegekbe repítette őket.
„Az egyik legnagyobb maceránk és bajunk az, hogy azt hiszik, hogy csak ketten vagyunk! Ugyan mi vagyunk az együttes arcai, de az első perctől kezdve élőben játszunk, saját zenekarral. Az, hogy ez így maradt meg a 90-es évektől, annak egyszerű, gazdasági okai vannak. Amelyik megrendelőnél nincsenek meg a megfelelő anyagi körülmények, oda kénytelenek vagyunk sajnos ketten elmenni” – mondta a Borsnak Török Tamás, aki azt is elárulta: még egy musical is készült Bon-Bon slágerekkel.
Máig nagy sikerrel játszák a Bon-Bon musicalt
A zenekar dalaira épülő vígjátékot, a “Haverok, buli, Bon-Bon”-t 2018-ban mutatta be a Hadart Színház, aminek Duba Gábor a szerzője, Háda János pedig a rendezője. Azóta is nagy sikerrel játsszák országszerte.
„Mivel más kontextusba kerültek, így új értelmet, vagy nagyobb hangsúlyt kaptak a dalaink, mint eredetileg. Ráadásul én is szerepelek a darabban, ami eleinte különösen nehéz volt!” – árulta el a bulvárlapnak a salgótarjáni származású Szolnoki Péter, aki először ódzkodott az új kihívástól, mert sosem tanult színészetet.
„Ráadásul egyből egy főszerepet bízták rám. A két hónap felkészülés alatt, a rendező mellett a színészek is tanítottak engem játszani, én pedig őket énekelni, szóval szimbiózisba kerültünk. Ezt követően volt egy rövid, de fontos szerepem “A Passió” című misztériumjátékban, ahol Pilátus karakterét osztotta rám Herendi Gábor. Utána játszottam egy gyereksorozatban is. Szóval, ezekkel a feladatokkal teljesen kilöktek a komfortzónámból, de sokat tanultam belőle magamról is” – idézte fel a Borsnak a frontember.
Arénás koncerttel ünneplik a harmadik x-et
A Bon-Bon zenekar 30 éves évfordulóját nagyméretű arénás koncerttel ünnepli, melyet 2026. május 16-án a Papp László Budapest Sportarénában tartanak. A „30 éve Veletek” című koncertre kedden délelőtt 10 órakor kezdődött meg a jegyvásárlás, amelynek részleteiről az együttes Facebook-oldalán olvashattok, de annyi már biztos, hogy valódi sztárparádé lesz majd a színpadon, hiszen Auth Csilla, Charlie és Ganxsta Zolee is fellép a jubileumi koncerten.

Nagy a gond Nógrádban! Megállás nélkül vonulnak a tűzoltók! – Mutatjuk, mi történt!

Nem viccelnek a határon – fordulhatsz is vissza, ha nincs nálad ez a kis könyvecske