2025.03.17. 19:17
Az ember életkedvét is elveszi! – nem kímélték Győzikét a Nagy Duett nézői
Három nógrádi sztár is erősítette a vasárnap induló szórakoztató műsor mezőnyét. A Nagy Duett első kiesője Szorcsik Viki lett, ám Győzike is kapott hideget-meleget a produkciója után.
Mint arról beszámoltunk: vasárnap este újra útjára indult a TV2 ikonikus showműsora, ahol hírességek és énekesek próbálnak meg együtt énekelni – több-kevesebb sikerrel. Idén három nógrádi sztár is bemutatkozott „A Nagy Duett” népes mezőnyében. A vasárnapi szavazás végén három páros került veszélyzónába, és L.L. Junior és a salgótarjáni születésű Szorcsik Viki számára véget ért a műsor. Viki könnyei mellett azért egy-két mosoly is felcsillant, hiszen legalább egy hétvégéje biztosan szabad marad. Radics Gigi és Gáspár Győző azonban tovább menetelnek, így a nógrádi szurkolók még mindig izgulhatnak.

Forrás: TV2 / A Nagy Duett
Győzike nem fogta vissza magát a Nagy Duettben
Ha valaki azt hitte, hogy Gáspár Győző majd visszafogottan énekel, az óriásit tévedett. Győzike és Dér Heni egy pörgős bulis dallal álltak színpadra, ahol Győzike torkaszakadtából énekelt – és néha még el is találta a megfelelő hangokat. A zsűri szerint „ritmus és hangjegyek ide vagy oda, Győző legalább nem unalmas”. Kasza Tibi szerint a Romantic frontembere az énekléssel „nagyon új vizekre evezett”, de díjazták lelkesedését és a produkcióba tett munkáját is.
A kommentelők azonban már nem voltak ennyire elnézőek, sokan hangot adtak annak, hogy szerintük az Acalari Bomba előadása nem sikerült valami fényesen a nógrádi showmannek.
"Elképesztően rossz volt a tehetségtelen Gáspár!" – írta az egyik hozzászóló, míg egy másik azzal reagált: "Az embernek az életkedvét is elveszik." Dér Heni énekhangját azonban sokan dicsérték, azt sajnálták viszont, hogy Heni nem egyedül állt színpadra. Természetesen Győzike rajongói is megjelentek a Nagy Duett Facebook-oldalán, ahol kiemelték, hogy szerintük Győzi és Heni nagyon jók voltak, a nógrádi showman pedig hozta a tőle megszokott szórakoztató karaktert.
Ezeket is ajánljuk: