2025.03.02. 18:25
Jákob Zoli szívén viseli a nógrádiak sorsát – itt egy újabb, igazán szívbe markoló történet!
A magyar milliárdos és a tűzpiros Ferrari már több nógrádi faluban is felbukkant, hogy szegény családoknak segítsen. A Jákob Zoli nevével fémjelzett alapítvány ezúttal egy Mátraterenyén élő családnak segített bőkezűen.
Nagy örömben lehetett része, annak a Mátraterenyén élő családnak, akiket a napokban meglátogatott Jákob Zoli Alapítványa. A nógrádi anyukához a milliárdos üzletember jobbkeze, Peti látogatott el személyesen. Mint kiderült, az anyuka párja komoly betegségben szenved, és nagyon nehezen jönnek ki az egy hónapra jutó pénzükből.

Forrás: Facebook / Jákob Alapítvány
Jákob Zoli Alapítvány: négy embernek segített a milliárdos üzletember
Jákob Zoltán és segítője, Peti évek óta járják az országot, hogy akár pénzzel, akár tárgyakkal segítsék a hétköznapi vagy szegényebb sorsú embereket, családokat. Nógrádban már többször is jártak: 2024 októberében egy salgótarjáni roma családot lepett meg ajándékokkal az üzletember, idén januárban pedig egy pásztói nélkülöző családon, valamint egy egyedül maradt endrefalvai édesanyán és gyermekein is segített. Jákob Zoltán segítője, Paár Péter ezúttal egy pici nógrádi faluba, Mátraterenyére érkezett, ahol egy négytagú család él szegényes körülmények között.
„Nagyon kedvesek voltak, és nagyon örültek nekünk, ahogyan mi is annak, hogy felkereshettük őket ” – írták a Jákob Alapítvány Facebook-oldalán vasárnap közzétett bejegyzésben. Mind kiderült, a mátraterenyei édesanya azért kért segítséget a milliárdostól, mert két napja nem tudta kiváltani még a gyógyszereit sem, noha elképesztő fájdalmak gyötrik betegségei miatt. A nő GYES-en van, párja pedig komoly betegsége miatt nem talál magának állandó munkát. A családnak nincs saját otthona, albérletben élnek és összesen 180 ezer forintot kell beosztaniuk egy teljes hónapra.
A kétgyermekes édesanya Paár Péternek azt is elárulta, hogy előfordul, hogy szintén szegény körülmények között élő édesanyja segíti ki őket anyagilag annak érdekében, hogy az albérletre és ételre is jusson pénze a családnak. Az alapítvány holnapjára feltöltött videó végén Peti egy borítékot adott át a kétgyermekes anyukának, majd azt kérdezte:
Ha az emberek bármivel segíteni szeretnének, mi az, amire a legnagyobb szükségetek lenne?
– majd rögtön jött is a válasz, miszerint férjének bármilyen munkalehetőség jól jönne, emellett pedig tűzifának, tisztálkodási szereknek, a gyermekek számára pedig ruhának és cipőnek is nagyon örülnének.
A teljes videót itt találod: