2024.12.15. 14:57
Visváder Tamás és Palácsik Lilla megvendégelte a salgótarjániakat – fotókkal
Ünnepi hangulattól zsongott a salgótarjáni piac a hétvége során. A szombati napot pedig igazi főzőshow ízesítette, hiszen Visváder Tamás és felesége, Visváder-Palácsik Lilla mutatták be a vármegyeszékhely felújított vásárcsarnokában, hogy miként is készül családi asztalukra a karácsonyi menü.
Az „Ünnepi zsongás a salgótarjáni piacon” címet viselte az a rendezvénysorozat, amely során pénteken és szombaton csordultig telhetett a karácsonyi készülődés hangulatával a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac területére betérők szíve. Pénteken Dudás András harmonikus töltötte meg karácsonyi dallamokkal a vásárcsarnokot, míg szombaton délután nem más foglalta el az egyik standot, mint Visváder Tamás és felesége Visváder-Palácsik Lilla.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool
Vajna Tímea sógora meghívásra érkezett Salgótarjánba feleségével méghozzá azért, hogy a városi vásárcsarnokban megmutassák az érdeklődőknek, hogy mi is kerül náluk karácsonykor az ünnepi asztalra. Persze a program során az sem maradt titokban, hogy a finomság miként készül.
Visváder Tamás nem, neje annál inkább szereti a halat
– Kaptam egy kedves felkérést, hogy jöjjek el erre a szépen felújított salgótarjáni piacra és főzzem meg az egyik kedvenc karácsonyi menünket. Lilla pedig elkísért engem. Szerintem mindig jó egy férjnek, ha a feleség ott van mellette támaszként, és segít – mondta Tamás, aki a menüvel kapcsolatban azt is elárulta: nagy halundora van, így egyszerűen nem hajlandó karácsonykor halat enni.
– Lilla viszont óriási halimádó, ezért, amikor jönnek a szüleink, mindig hoznak neki egy adag halászlevet. Viszont én mindig kacsát szoktam készíteni vagy egészben, vagy konfitálom a kacsacombot, és a mellből egy rozé kacsamellet csinálok – húzta alá, majd azt is elmondta: ez utóbbi finomságot választották a salgótarjáni programhoz is. Tamástól ezután felesége vette át a szót. Lilla először is megerősítette, hogy ő valóban nagyon szereti a halászlevet, majd hozzáfűzte: lényegében ő a segéd, azaz a kukta szerepét töltötte be a férje mellett Salgótarjánban, de ez nem jelent különösebb újdonságot.
Szeretné, ha gyermekei is megszeretnék a főzést
– Nálunk otthon mindig Tamás főz, mivel én sajnos nem tudok – vallotta be portálunknak Lilla. – Az egyetlen mondhatni klasszikus női tevékenység a főzés az, amit én átvettem, de minden más női szerep nálunk Lilláé. Nem szeretek például se mosni, se mosogatni, se ruhát hajtogatni – nevette el magát Tamás, amire rákontrázva Lilla szintén jókedvűen megjegyezte: mindebből következik, hogy a főzés utáni konyhai felfordulást mindig az ő feladata eltakarítani.
Visváder Tamás ezután – komolyra fordítva a szót – kitért arra is, hogy a főzés számukra egy közös kikapcsolódás.
– A konyhában beszélgetünk, közben kóstolunk. Van, hogy a gyerekek is ott vannak velünk. Felültetjük őket a pultra, segítenek a hozzávalók pucolásában, megkóstolják a nyersen is fogyasztható összetevőket, például zöldségeket – osztotta meg portálunkkal a meghitt családi pillanat varázsát Tamás, majd azt is kiemelte: azt szeretné, ha a gyermekei is megszeretnék a főzést.
Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla a salgótarjáni piacon ragadott fakanalat
Fotók: Vendel LajosKreicsi Bálint is megkóstolta a Visváder család ünnepi menüjét
Miközben Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla az egyik standnál serényen tevékenykedtek a salgótarjáni vásárcsarnokot ínycsiklandó illatok kezdték megtölteni, amely egyre többeket vonzott a rögtönzött konyha közelébe. A nézelődők között volt Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere is.
– Mióta elkezdtük a tévézést szeretünk beszélgetni, kapcsolatba kerülni az emberekkel. Nekem ez egyfajta visszajelzést ad, hogy jó-e az, amit csinálok. Amikor kimegy valaki az utcára, vagy egy vásárcsarnokba, beszélget az emberekkel és mondjuk olyat mondanak neki, ami negatív, akkor ebből az ember tud épülni – fogalmazott Visváder Tamás. A konfidált kacsamell mellé édesburgonya püré járt köretként, amit az érdeklődők – köztük a polgármester – meg is kóstoltak. Az „Ünnepi zsongás a salgótarjáni piacon” esemény zárásaként végül Zsélyi Zsolt zongorista játéka töltötte csordultig a szíveket az ünnep szellemével.
Nool.hu videó
- Tarolt az árrésstop Nógrádban! Utánajártunk, mennyivel lettek olcsóbbak az élelmiszerek – videóval
- A sereghajtónál pótol az SKSE (videó)
- Kaszkadőr jelenetek a salgótarjáni iskolában: videón, hogy mit művelt a fiatal ralis
- Egyszer még Bruce Lee-t is lepipálják! Japán mestertől tanultak a nógrádi fiatalok (fotók, videó)
- Ritka pillanat! Neves sportszakember érkezett a nógrádi iskolába