Fotósorozat

2024.11.30. 19:55

Ütős képek készültek a híres énekesnőről (fotók)

Bakos Mirtusz Eszter fotográfus a közelmúltban merész képeket készített a népszerű magyar énekesnőről, Loláról. A közös munkáról, illetve az ütős fotósorozatról Lola és a balassagyarmati fotós is mesélt portálunknak.

Bakos Mirtusz Eszter fotográfus elmondása szerint mindig voltak közös ismerőseik Lolával, de valahogy mégsem keresztezték egymást az útjaik. Azonban több véletlen folyamán végül úgy alakult az életük, hogy Lola és ő másfél évig szomszédok lehettek.

Lola először vállalt ilyen merész fotózást
Lola először vállalt ilyen merész fotózást
Fotó: Bakos Mirtusz Eszter / Forrás: Beküldött fotó

– Ez egy nagyon izgalmas és szép időszak marad az életemben. Lola éppen olyan fotóst keresett, akivel folyamatosan együtt tud dolgozni a közösségi média anyagainak elkészítésében. Nagyon finom ételekkel és kávékkal kedveskedett nekem, és sokat beszélgettünk ebben az időszakban. Bevallom, ez hiányzik nekem. Mind a kettőnknek pörgős élete van, ezért amióta elköltöztünk, nehezebben tudunk találkozni – fogalmazott a balassagyarmati származású fotós. Hozzátette: – az első közös munkánk során a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben fotóztunk, ahol azonnal egymásra tudtunk hangolódni. Ezen felül számos közös projektünk volt már.

A boksz mindkettőjükhöz közel áll

Az elmúlt másfél év mindkét fél számára mozgalmasan telt. Az énekesnő napjait teljesen kitöltötte az egyik kereskedelmi csatorna ökölvívó-gálaműsorára való felkészülés, miközben Bakos Mirtusz Eszter Albániában építette a karrierjét. Ennek ellenére online folyamatosan tartották a kapcsolatot.

– Megbeszéltük, ha véget ér a Sztárbox, akkor szervezünk egy fotózást és megörökítjük, milyen bombasztikus formában van Lola. Bár én azt gondolom, ő eddig is sportos és igazán szép nő volt. A boksz hozzám is közel áll, és amíg szomszédok voltunk sokszor együtt mentünk a bokszedzésekre. Ezért én is átérzem azt a rengeteg munkát és áldozatot, amit Lola hozott a bokszért, illetve rendkívül büszke vagyok rá ezért – fogalmazott a fotográfus, aki arról is beszélt portálunknak, hogy azért szeret az énekesnővel dolgozni, mert ő teljes mértékben megbízik benne és tiszteli a munkáját.

– Ha valaki már dolgozott velem, akkor tudja, hogy a fotóimat nem szeretem túlságosan manipulálni, túlretusálni. A képeim azt tükrözik vissza, ahogy én látom azokat, akik modellt állnak nekem – hangsúlyozta Bakos Mirtusz Eszter.

A fotósorozat Lola életének fontos állomását örökíti meg

A fotózással kapcsolatban a Nool.hu természetesen megkereste Korsós Juditot, művésznevén Lolát is, aki megerősítette, hogy várhatóan még sok közös projektjük lesz a balassagyarmati fotóssal, akivel nagyon szeret együtt dolgozni.

– Szeretem, ahogy engem lát. A fotózásaink után nem egy idegen nő néz vissza rám a képekről. Nagyon lelkiismeretes? és bizony a női szem minden apró részletére figyel. Jó ízléssel készíti a képeket, úgy érzem, hogy nem akar változtatni rajtam és teljes mértékben önazonos képek készülnek – fogalmazott Lola, aki már nagyon várta a közös munkát Bakos Mirtusz Eszterrel, hiszen régóta nem találkoztak személyesen. A fotózás pedig egy jó alkalom volt arra, hogy a beszélgetések mellett merész alkotások is készüljenek.

– Több szettel készültem, és nagy összhangban ment a közös munka. A jó képekhez néha furcsa és fájó pózokat kell tartani, ezeken általában rengeteget nevettünk, mert nem én vagyok a legtürelmesebb modell. Emellett bokszkesztyűs glamour fotózásom még soha nem volt. Kifejezetten élveztem. Az elmúlt évemet gyakorlatilag a bokszteremben töltöttem, számomra most még az a komfortos, amikor bokszkesztyű kerül rám – mondta az énekesnő, aki portálunknak végül kitért arra is, hogy a fotósorozattal szerették volna megörökíteni ezt a rendkívül fontos állomását az életének, hiszen 36 évesen nagyon kevés sportmúlttal vágott bele az élsportolói életbe, ami a testén is nyomot hagyott. Ez pedig egy jó apropó volt arra, hogy egy újabb fotósorozatot készítsenek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában