2024.09.14. 19:42
Zsolti gazda komoly elhatározásra jutott
A Farm VIP házigazdája az Újratervezés műsorban tűnt fel váratlanul, ahol a TV2 csapatával együtt egy nehéz sorsú családon segített. A nógrádi celebet annyira megérintette a találkozás, hogy komoly döntést hozott.
Gáspár Zsoltit a legtöbben a TV2 képernyőjén láthatják, hiszen évről évre vendégül látja a Farm VIP szereplőit birtokán. Most azonban a TV2 Klub Újratervezés című műsorába ugrott be segíteni, és Csutival közösen meglepte a tragikus sorsú Hajdú családot.
Zsolti számára nem ismeretlenek a szegény családok problémái. Hosszú évek óta édesapjával az országot járják, hogy nehéz sorsú gyerekeken segíthessenek adományaikkal. Ebbe a műsorba se érkezett üres kézzel a műsorvezető, Zsolti hasznos ajándékokkal is készült a három gyereknek és édesapjuknak, amivel kicsit megkönnyítheti számukra a szűkös kereteikhez mérten különösen drága iskolakezdést. Mindezeken túl annyira megindította Hajdúék sorsa, hogy egy fontos döntést is meghozott a jövőt illetően.
A családot nagyon megszerettem. Az édesapának pedig csak gratulálni tudok, hogy egy ilyen tragédia után, így össze tudja rakni a családot és mindet megtesz a két lányáért meg a kisfiáért. Annyira közel kerültek, hozzám, hogy mindenképpen vissza szeretnék menni hozzájuk karácsonyra, néhány ajándékkal. Az új tornafelszerelésnek és iskolatáskának is nagyon örültek, én pedig nagyon hálás vagyok a TV2-nek, hogy ebben részt vehettem, szerintem ez egy csodálatos kezdeményezés és ha hívnának a következő évadra, akkor nagyon szívesen részt vennék benne
– árulta még el a Borsnak a farmer.