Celebmustra

2023.06.04. 19:50

Őszintén vallottak a nógrádi celebek gyermekáldásról és házasságról is

Összegyűjtöttük, mi minden történt a héten a nógrádi celebekkel.

Nool

Együtt ünnepelt a Gáspár család Nógrádmegyerben. Az idősebb Gáspár Győzőt hetvenedik születésnapján 120 ember köszöntötte a meglepetésbulin, amelyen Oláh Gergő biztosította a jó hangulatot.

Radics Gigi nem tartja fontosnak a házasságot. Szerinte ma már nem olyan erős a házasság szentsége, mint korábban volt, hiszen minden második házasság zátonyra fut.

A stábtagok is megijedtek, amikor Gáspár Győző rosszul lett a Hal a tortán forgatásán.

A mesterséges intelligencia segítségével megcsinálták a Szomszédok teleregény 2023-as változatát, amiben természetesen Taki bácsi, azaz Zenthe Ferenc kortárs karaktere is megelevenedik.

Gáspár Zsolti évek óta célul tűzte ki, hogy segít, ahol tud. Legutóbb a beteg gyerekeket és a háború elől menekülőknek lepte meg adományával.

A népszerű Michelin-csillagos magyar séf szűkebb hazánkba látogatott a napokban.

A Gáspár-család legfiatalabb tagja jelenleg úgy érzi, kiskutyusa a négylábú gyermeke.

A több tehetségkutatót is megjárt fiatal, Jecsmenik Arnold New Yorkban borbélyként és zenei producerként dolgozott.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!