100-ból ház

2023.03.20. 19:12

Jótékonysági akcióba fogott Hajnóczy Soma: Alapi István is a projekt mellé állt

Hogyan lehet 100 forintból házat vásárolni? Hajnóczy Soma úgy tűnik megtalálta rá a lehetőséget, ebben pedig számos segítője is akadt, köztük Alapi István. A jótékonysági árverés célja, hogy egy rászoruló családon segítsenek.

Angyal Eszter

Kereken két hete számoltunk be róla hírportálunkon, hogy titokzatos dologra készül az Edda Művek gitárosa, a salgótarjáni származású Alapi István. A művész akkor tette ugyanis közzé közösségi oldalán, hogy a világbajnok bűvésszel, Hajnóczy Somával vett részt egy akkor még titkos, közös projektben. 

– Hajnóczy Somával a kétszeres világbajnok bűvésszel! Én nem gitároztam, Ő egy trükköt sem mutatott, viszont dumáltunk rengeteget! Ja, és hogy mi lesz ezekkel a gitárokkal?… Hamarosan kiderül!!! – írta korábbi bejegyzésében sejtelmesen Alapi István.

A bűvész a napokban azonban lerántotta a leplet a titokról: kiderült, két gitárt is vásárolt abból a célból, hogy egy jó cél érdekében licitre bocsájtsa, miután huszonkét ismert és tehetséges magyar művész dedikálta azokat. Hajnóczy Soma szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor elindította a 100-ból ház projektjét, amelynek célja, hogy egy rászoruló családnak vásároljon egy házat. 

Az első 100 forintból egy golyóstollat vásárolt, azt elárverezte, a befolyt összegből pedig vásárolt valami nagyobbat, amit ismét árverésre bocsátott. A terv szerint így megy ez majd mindaddig, amíg el nem éri, hogy egy lakás ára összegyűljön, s azt végül odaajándékozhassa egy hátrányos helyzetű családnak. A bűvész nem titkolja, a projekt egyben egy társadalmi kísérlet is, mert kíváncsi volt arra, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben megvalósítható-e egy ilyen terv.

A már eddig lezajlott liciteken befolyt összegből ezúttal tehát két remek gitárt vásárolt 555 ezer forint értékben, majd többek mellett olyan neves zenészekkel íratta azokat alá, mint Presser Gábor, Zorán, Geszti Péter, Majka, a Hooligans zenekar tagjai, a Quimby énekes-gitárosa, Kiss Tibi, valamint az Edda gitárosa, Alapi István.

Két fantasztikus gitárt írtak alá a hazai művészek - köztük Alapi István - a jó cél érdekében
Két fantasztikus gitárt írtak alá a hazai művészek - köztük Alapi István - a jó cél érdekében
Forrás: Facebook/Istvan Alapi The Guitar Player

A licithez készült egy videó is, amelyben a gitárokat aláíró művészek mondták el véleményüket a zenéről:

– Azt gondolom, hogy a zene mindenki életében olyan, mint a mesében a só. Tehát abban a pillanatban, ahogy megszűnne a világon a zene, holnap egy csapásra, egy médiában, sem rádióban, sem tévében nem hallhatnánk semmilyen zenét, akkor vennék észre az emberek, hogy életük egyik legfontosabb része a zene, ebben száz százalékig biztos vagyok – fogalmazott Alapi István.

A licitek már javában mennek, március 20-án kora délután a vörös színű gitárra érkezett legmagasabb licit már meghaladta az 1 millió 600 ezer forintot, míg a fehér gitár 1 millió 100 ezer forinton tartott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!