Botrány

2022.12.15. 17:41

Gúnyos videóban csinált viccet játékostársából Szorcsik Viki

Bizarr üzenetben, férfivá változva válaszolt Mischinger Péter nyílt levelére Szorcsik Viki.

Nool

Szorcsik Viki nem hajlandó bocsánatot kérni Mischinger Péter

Forrás: TV2

Többször beszámoltunk róla, hogy a TV2 Farm VIP című műsorában komoly konfliktushelyzet alakult ki a salgótarjáni származású színésznő, Szorcsik Viki és az Exatlonban ismertté vált Mischinger Péter között. A művésznő ugyanis agresszív viselkedéssel és félelemkeltő magatartással vádolta meg az exatlonistát a kamerák előtt. Kiderült, hogy a vádaskodásnak pedig akár még súlyos következményei is lehetnek, hiszen Viki kijelentései nemcsak a jó hírnév megsértése, de a becsületsértés minősített esete is.

Míg először csak Mischinger, később Szorcsik Viki is megszólalt a témában, s mint fogalmazott, meglátása szerint folyamatosan védekeznie kell olyan dolgokért, amik sosem voltak igazak. A műsorban látott balhé miatt ugyanis úgy érzi, hogy gyűlöletcunami zúdult rá, az őt pocskondiázó kommentelőktől pedig úgy gondolta, sosem léptek még ki a komfortzónájukból.

Mischinger Péter hétfő este közösségi oldalán jelentette be, hogy nyílt levélben várja a színésznő bocsánatkérését, hiszen nem szeretné, hogy csorba essen a becsületén. Már csak azért sem akarja annyiban hagyni a történteket, mivel Szorcsik Viki a rágalmakkal a megélhetését és a karrierjét is veszélybe sodorta - írja a Bors. Az egykori exatlonos akár a bíróságra is képes elmenni az igazáért.

– A konfliktus felvállalásával az a célom, hogy erőt adjak azoknak, akik ilyen teherrel élik a mindennapjaikat. Hiszem, hogy az ilyen jellegű viselkedésnek egyetlen ellenszere van. Nyílt és őszinte kommunikáció, szükség esetén segítség kéréssel. Mindig van, aki segít. Ha csak egy ember is példát vesz, felveszi a kesztyűt és ezzel jobbá tudom tenni az életét, akkor megérte és százszor is vállalom a megpróbáltatásokat. Elvárom, hogy Viki nyilvánosan bocsánatot kérjen és tisztázza az engem ért valótlan vádakat. Ha ezt megteszi, nem indítok rágalmazási pert és nem fogom feljelenteni. Ellenkező esetben viszont a jogi lépés az egyetlen eszközöm, hogy ki legyen mondva: ez nem fér bele a társadalmi normákba – fogalmazott Mischinger Péter.

A Ripost beszámolója szerint a nézők egy emberként állnak ki Péter mellett, az ügy másik érintettje viszont sokáig hallgatott. Kedd este azonban Szorcsik Viki az Instagram-oldalára feltöltött sztoriként egy videót, amiben egy app segítségével férfivá változva üzent az egykori exatlonosnak, hogy áll elébe mindennek, de bocsánatot továbbra sem kért.

A gúnyos videót, amiben viccet csinált társa vallomásából Szorcsik Viki, a TV2 Tények című műsora is közölte:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!