Diszlexia

2022.08.11. 19:30

Gáspár Zsolti megdöbbentő vallomása: Demcsák Zsuzsa és Tilla tanított meg olvasni

Már az iskolában kiderült, hogy Gáspár Zsoltinak gondjai vannak az olvasással, de akkoriban még nem foglalkozott ezzel. Később kiderült, hogy diszlexiás, aminek egészen mostanáig szintén nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Most azonban műsorvezetőtársai, Tilla és Demcsák Zsuzsa tanítják őt olvasni.

Nool

Gáspár Zsolt hosszú évekig nem foglalkozott problémájával

Forrás: Life.hu/TV2

A nógrádmegyeri származású műsorvezető korábban nem is gondolta volna, hogy valaha a mostani szerepkörében találja magát, így mostanáig diszlexiájával sem foglalkozott. A színek felismerésével ugyan már az óvodában is gondban volt, majd később az iskolában az olvasással is meggyűlt a baja, de a problémát csak később állapították meg nála. Akkoriban viszont úgy gondolta, hogy a tanyán ennek nem lesz különösebb jelentősége. 

– A húszas éveimben még nem gondoltam, hogy egyszer ilyesmit csinálok majd, és ilyen fontos és intelligens emberek között mozgolódom, mint Demcsák Zsuzsa vagy Tilla. Visszagondolva, nagy hibát követtem el, hogy akkor nem kezeltem a problémát és nem fejlesztettem magam. Látták rajtam, hogy gondban vagyok, amikor papírt adtak a kezembe. Izgultam, hebegtem-habogtam, levert a víz. Elmondtam, nekem bizony problémám van az olvasással, ők pedig azonnal felajánlották a segítségüket, amiért nem győzök eléggé hálás lenni. Demcsák Zsuzsa és Tilla tanított meg olvasni. A felvételek előtt egy órával már ők is megérkeztek, kijelöltek nekem egy külön kis szobát, ahol egy órán keresztül gyakoroltuk a szövegeket, amik le voltak nekem írva. Sőt, felajánlották, hogy a későbbiekben, amikor idejük engedi, még több órát, foglalkozást tartanak majd nekem – szúrta ki a Life.hu a Gáspár Zsolti Blikknek adott nyilatkozatát. 

Arról, hogy hogyan vették észre Zsolti problémáját, a két műsorvezető, Demcsák Zsuzsa és Tilla is mesélt. 

– Zsoltit már az Ázsia Expressz forgatásán a szívembe zártam. Az egyik feladat arról szólt, hogyan tudjuk hátráltatni a másikat. Amikor odaértünk a következő állomáshoz, és el kellett olvasni, mi is a feladat, Zsolti a maga hőbörgős módján elkezdte mondogatni, hogy olvassam már el neki. Megsajnáltam őt. Akkor jöttem rá, hogy küzd az olvasással, és azóta segítem, ahogy tudom, a Farm VIP forgatásai során is – mondta Zsuzsa.

– Azonnal észrevettük, hogy valami nem stimmel, mert Zsolti nem azt olvasta és mondta, ami a papíron állt. Jó vele foglalkozni, mert egyrészt nagyon kedves ember, szórakoztató vele lenni. Másrészt pedig rendkívül szorgalmas, tényleg küzd azért, hogy egyre jobban menjen neki az olvasás. Remekül halad, látszik rajta a javulás, mert szorgalmasan gyakorol – tette hozzá Tilla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!