Új szerepkör

2022.01.25. 21:48

Salgótarjánhoz kötődő emlékeit idézte fel Pindroch Csaba

A salgótarjáni születésű színész, Pindroch Csaba idén egy egészen új feladatkörben, műsorvezetőként bizonyít a nézőknek két televízióműsorban is. Legfrissebb élményeiről és Salgótarjánhoz kötődő emlékeiről közösségi oldalán osztotta meg gondolatait. A Magyarország, szeretlek! beharangozó videójában pedig a szintén salgótarjáni származású Szolnoki Péter is szerepet kapott.

Palchuber Kinga

Forrás: Duna Televízió Facebook-oldala

Az új lehetőségről Pindroch Csaba Facebook-oldalán egy izgatottságtól fűtött posztban számolt be, melybe salgótarjáni éveit is visszaidézte. 

Életemben először negyven éve a salgótarjáni művelődési házban léptem színpadra. Az Égből pottyant meséket adta elő Gryllus Vilmos és Levente Péter, ehhez hívtak gyerekeket a pódiumra, köztük engem is. Akkori produkcióm, és annak fogadtatása után eldöntöttem, hogy közönség elé soha, de soha nem lépek. Nos, végül nem így alakult...Hála az égnek! Felemelő volt az új találkozás !!! A feleségem oldalán minden könnyebb! – írta a színművész és bejegyzéséhez a múlt vasárnapi, első adás beharangozó videóját is megosztotta.

A műsorvezetői szerepet Pindroch Csaba pedig egyből meg is duplázta, ugyanis január 30-tól, vasárnaptól a Magyarország, szeretlek!-ben is a házigazda szerepében tündökölhet. A nemzet csatornájának közleménye szerint a színművész mellett a műsor történetében először egy házaspár tölti be a csapatkapitányi szerepet: a zöldek és a pirosak csapata hétről hétre a két musicalénekes, Miller Zoltán és Vágó Bernadett vezetésével méri össze tudását. Emellett megújul a műsor arculata és díszlete is, valamint vasárnap esténként kiemelt szerep jut a zenének és az izgalmas játékoknak is.

Forrás: Duna Televízió Facebook-oldala

A műsor beharangozó-videójában a szemfüles nézők a szintén salgótarjáni származású művészt, Szolnoki Pétert is felfedezhetik. A Bon Bon zenekar énekese Facebook-oldalán maga is megosztotta a szerepléséről készült promó-videót.

Pindroch Csaba pedig csak ennyit írt a január 30-án debütáló, Magyarország, szeretlek! című műsort népszerűsítő videót tartalmazó bejegyzéséhez:Nagyon várom…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!