Farm VIP

2021.12.16. 08:33

Összefogtak Oláh Gergő ellen a Farm VIP-ben

Parttalan vita kerekedett az egyik közös feladat közben Oláh Gergő és Gyepes Gábor között, Póth Dia pedig megpróbálta az egész csapatot az énekes ellen uszítani. Gergő úgy érzi, teljesen lenézi őt a sportoló házaspár.

Angyal Eszter

Forrás: TV2

Póth Dia férjének, Gyepes Gábornak mesélt aktuális érzéseiről, majd végül teljesen kifakadt a Nógrád megyéből származó Oláh Gergővel kapcsolatban. Mint mondta, az énekes viselkedése teljesen kiborítja őt. Úgy gondolja, hogy nem volt szép dolog, amit csinált, emellett úgy érzi, hogy Gergő "csicskának" gondolja társait, hisz folyton pakolniuk kell utána. Hozzátette, ő Gergőben nem azt az őszinte és tisztaszívű embert látja, amit mások, hanem épp ellenkezőleg.

Miután a férjének kifejtette gondolatait, Póth Dia megpróbálta többi csapattársukat is Oláh Gergő ellen fordítani:

A játékosokhoz megérkezett a gazda, Gáspár Zsolti, aki megpróbálta nekik bemutatni, hogy hogyan kellene üldözőbe venni az esetlegesen elszabaduló nyulakat, azonban túl nagy volt a lendülete amit végül a kerítés bánt...

Gergőt és Gyepes Gábort közös munka várta, csapattársaik aggódtak kissé a várható helyzet miatt, mert tudták, hogy a két férfi között akkorra már egyre élesedett az ellentét.

Mint kiderült, Zsolti gazda nem véletlenül őket vitte magával répát szedni, szerette volna ugyanis tisztázni a farmon uralkodó viszonyokat. Gyepi a közös munka során elmondta Gergőnek, hogy mi az, ami neki és feleségének nem tetszik az énekessel szemben.

Gergőnek rosszul estek az őt ért vádak, indulatosabb lett és úgy érezte ennek a konfliktusnak sem lesz vége sosem. A karancslapujtői származású fiatalembert trehánynak nevezte az exfocista, Gergő pedig nem értette, hogy ha viselkedése régóta zavarta a férfit, akkor miért nem szólt neki előbb a problémájáról.

Miután véget ért a répaszedés, Henry Kettner megpróbálta kifaggatni Oláh Gergőt, hogy mi történt a répaszedős feladat közben. Azt érezte, hogy Gergő titkol előle valamit.

Véget ért a termelési játék és mivel sikerült megőrizni a játékosoknak mind a 40 nyulat, így megmaradt a 12 milliós főnyereményösszeg is.

A termelési játék vége egyet jelentett egy új kiszavazás eljövetelével. Ezt azonban védettségi játék előzte meg, amely a "munka után édes a pihenés" című fantázianevet viselte. A feladat közben Zsolti gazda megpróbálta kísértésbe vinni a játékosokat különböző finomságokkal, ahhoz azonban, hogy falatozhassanak, fel kellett volna adniuk a védettségi játékot.

Nyert a hangosan korgó, éhes gyomor, így többek mellett Gergő is feladta a játékot menet közben és inkább az ételt választotta, de így az már teljesen biztos, hogy nem lesz védett a mai szavazáson.

A védettséget végül Kammerer Zoltán szerezte meg.
A játékosokra ismét nehéz döntés a mai adásban. Egyre feszültebb a légkör, a farmgyűlésen pedig teljesen elszabadultak az indulatok, Gyepi teljesen a korábbi sárga csapat tagjai ellen fordult. 

Ma este tehát kiderül, hogy megérte-e az ételt választani Oláh Gergőnek - annyi biztos, hogy két szavazata már biztosan lesz a karancslapujtői származású énekesnek.

Szerda este a Farm, ahol éltünk című műsorban Oláh Gergő, Gyepes Gábor és Henry Kettner volt a vendég. Gábor a műsorban ismét rendetlensége miatt támadta Gergőt.

A teljes adás az alábbi videóra kattintva visszanézhető:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!