Farm VIP

2021.12.17. 06:50

Oláh Gergő távozott a Farmról, társai összefogtak ellene

Összefogtak a korábbi pirosak Oláh Gergő ellen, ő viszont sportszerű döntést hozott és Gyepes Gábort hívta párbajra. Egy hajszállal alulmaradt, így számára véget ért a Farm VIP.

Angyal Eszter

Forrás: TV2

A nap még jó hangulatban indult a Farm VIP csütörtök esti adásának első felében. A Nógrád megyei származású énekes, Oláh Gergő úgy döntött, hogy megtanítja fűrészelni csapattársait. Az eredeti tervében csak Fehér Holló szerepelt, de végül Buzás Dóri és Nagy Noémi is bekapcsolódtak. 

Gyepes Gábor és Kammerer Zoltán eközben csípős megjegyzéseket tettek a háttérben...

Klikkesedésbe fordult át a játékosok viszonya és a feszültséget szinte tapintani lehetett, amikor nekivágtak a farmgyűlésnek. Oláh Gergő szerint éleződtek az ellentétek: a korábbi sárga csapat játékosai továbbra is összetartanak, míg vannak, akik kizárják a közösségből magukat. Ezzel szemben Gyepes Gábor viszont azt nehezményezte, hogy őt és feleségét, Póth Diát kiközösítik a sárgák és rosszul érintette, hogy például a fűrész-oktatásra sem hívta őket Gergő.

A farmgyűlésen elsőként a védettségi játékot megnyert Kammerer Zoltán szavazhatott, aki a voksát Gergőre adta le, mert úgy érezte racionálisan kell döntenie, hisz már egyéni verseny van. Kőkemény ellenfélnek tartotta az énekest és épp ezért nem szeretett volna vele döntőt játszani.

Zoli után Oláh Gergő következett, aki elmondta, hogy nem volt egyszerű számára a döntés arról, hogy kire szavazzon. Nála a jó cselekedetek elnyomják az apró emberi hibákat, mindig a jót keresi a másikban, de úgy érzi, hogy Gyepes Gábor pont ellenkezőleg van ezzel. Mindig talál valamit, amivel kötözködhet, emellett erős ellenfél és megnehezedett vele az együttélés. Szavazata így az ex focistára esett.

Ezt követően komoly vitába torkollott a farmgyűlés, Gyepi durván támadni kezdte Gergőt, a korábbi sárgák pedig természetesen egytől egyig védeni próbálták társukat. A volt focista trehánynak, mocskosnak titulálta a karancslapujtői származású énekest, aki nagyon durva jelzőknek érezte ezeket a kijelentéseket.

A szavazók sorában Gyepes Gábor következett, aki Gergőre adta le voksát, mondván, sok minden zavarja az énekessel szemben. Meglátása szerint Gergő tiszteletlen volt, majd a lelkét nyomó további problémák kifejtését követően durván be is szólt Gergőnek, akiről tudja, hogy hívő ember. Úgy fogalmazott: ˝lehet, hogy nincs ilyen passzus a Bibliában˝. Gergő a konfliktus ezen pontján már nem kívánt reflektálni az őt ért durva vádakra.

Gergő begyűjtött egy szavazatot Póth Diától is, aki rövid indoklásában csak annyit mondott,  személyes konfliktus miatt döntött így.

Holló erős embert szeretett volna kiszavazni azzal a nem titkolt céllal, hogy közelebb kerüljön a győzelemhez, ezért Gergőre szavazott. Gyepi és Gergő is négy-négy jelet kapott, a szavazategyenlőség miatt pedig a védettséget élvező Kammerer Zoltán döntött arról, hogy ki párbajozzon.

Az olimpikon végül Oláh Gergőt küldte harcba, aki őszintén elmondta, hogy nem számított négy jelre.

Gergő lehetőséget kapott, hogy egy társával félrevonuljon megbeszélni, hogy kit válasszon párbajellenfélnek. Farmbéli barátjára, Henryre esett a választása, aki szó szerint könyörgött Gergőnek, hogy menjen vissza a párbajról. Gergő megígérte, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy maradjon. 

Az énekes Gyepi és Holló között hezitált.

Gergő végülis igazi férfi módjára beleállt a helyzetbe és Gyepit választotta párbajellenfeléül. A sportoló az erő párbajnemet választotta.

A feladatuk vasrúd-hajlítás volt. 30-30 vasrudat egyesével, kizárólag a kezüket használva kellett meghajlítaniuk annyira, hogy azok egy kötélen megmaradjanak és ne essenek le onnan. Értelemszerűen az nyert, aki előbb végzett a feladattal. A két férfi szinte azonos tempóban, fej-fej mellett haladtak.

Társaik lélegzetvisszafojtva figyelték a küzdelmet, amit végül egy hajszállal Gyepes Gábor nyert.

Gergő megható gondolatokkal vett búcsút a játéktól és társaitól. Elmondta, nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy a sárga csapat tagja lehetett, hisz ott értékes embereket ismerhetett meg. Óriási és egyben maradandó élményeket gyűjtött a játék során. Mindenkihez intézett búcsúzóul néhány kedves gondolatot. Emberségét példázza, hogy Gyepitől és Diától sem köszönt el haraggal. Bár örült, hogy végre újra a családjával lehet, de természetesen az sem lett volna ellenére, ha megnyerte volna a versenyt.

Gergő nem ment haza üres kézzel, hisz a játék során megszerzett garantált  1 millió forintos nyeremény az övé. Elmondta ugyanakkor, hogy az elnyert összegtől is többet jelent számára az, hogy igazi barátokra tehetett szert a játék során. Gergő büszkén fejezte be a játékot.

Az egyik, adásból kimaradt videóban kicsit bővebben is beszélt a farmon megélt érzéseiről:

A TV2 Farm VIP című műsorának késő esti kísérőműsorában, a Farm, ahol éltünkben a kieső, azaz Oláh Gergő, valamint Gyepes Gábor és Fehér Holló voltak a meghívott vendégek.

Gergő őszintén elmondta, hogy a játék azon pontján nem gondolta, hogy aggódnia kell a kiesés miatt. Szó esett arról is, hogy nagyon fájt számára, amiket a fejéhez vágott Gyepes Gábor, sőt, konkrétan sokkot kapott a rázúduló támadástól.

Farmbéli szereplése hatalmas élményt jelentett számára, sokat kapott a műsortól, sérelmeit pedig mára már sikerült elengednie.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!