önzetlen segítség

2021.12.04. 13:23

Emberségből jeles: fiával mentette meg két kutya életét Pindroch Csaba

A salgótarjáni származású színész a minap hihetetlen emberségről tett tanúbizonyságot. 

Nool

Forrás: Pindroch Csaba Facebook oldala

A színész éppen hazafelé tartott iskolás fiával, amikor két kóbor kutyára lettek figyelmesek egy forgalmas autóút kellős közepén. Azonnal a segítségükre siettek.

„A mai nap kisfiammal az iskolából igyekeztünk hazafelé, a forgalmas úton két kóborló kutyuli gondolta magát “autónak”. Megálltunk és a kis beagle-t pikk-pakk betettük a kocsiba, de a másik fogócskázni kezdett, tíz percig állt a forgalom mindkét irányban, ugyanis a szembejövő sávban is megállt egy autó és utasai -egy kedves pár- igyekezett segíteni a befogásban. Csúcsidő volt, mindkét irányban kb. 30 autó várakozott, senki sem dudált csak némán várakoztak” – írja közösségi oldalán Pindroch Csaba.

Hozzátette, hogy a kutyát az őrbottyáni tüzépnél sikerült befogni, ahol a dolgozók odacsalogatták egy szál kolbásszal.

A történet végül szerencsésen alakult: a kutyákat a chip alapján sikerült beazonosítani, így visszakerültek gazdáikhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!