NB I.

2018.03.16. 16:01

Kötelező feladat vár a Fradira és a Vidire

Akárcsak a múlt hétvégén, a 23. fordulóban is kötelező feladat vár a listavezető Ferencvárosra, illetve a második helyen álló Videotonra.

Debrecen, 2018. március 3. A diósgyõri Ioannidis Nikolaos (b2), Dusan Brkovics (b4), Lipták Zoltán (j3), Eperjesi Gábor (j2) és Karan Dejan (j), valamint a ferencvárosi Miha Blazic (b), Kenneth Otigba (b3) és Böde Dániel (j4) a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Diósgyõri VTK - Ferencváros mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. március 3-án. Diósgyõr-Ferencváros 2-1. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

A bajnoki címre hajtó két csapat egy héttel ezelőtt hasonló helyzetben volt, akkor a Ferencváros a Balmazújvárost 5-0-ra, a Videoton pedig a Diósgyőrt győzte le 4-1-re vendéglátóként, s ezúttal is pályaválasztóként lesznek érdekeltek két kiesés ellen harcoló gárda ellen. A zöld-fehérek az idén még nyeretlen Puskás Akadémiát fogadják, míg a Videoton Felcsúton a Balmazújvárossal játszik.

A negyedik Újpest és az ötödik Paks összecsapásának érdekessége, hogy a két csapat nemrég a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkozott egymással, a lila-fehérek mindkét mérkőzést 2-0-ra nyerték, így önbizalommal telve készülhetnek, igaz, bajnokin több mint négy éve nem nyertek a Tolna-megyei városban. Ugyanakkor az egymás elleni legutóbbi négy bajnokijukon döntetlent játszottak egymással.

Az első osztály leghosszabb veretlenségi sorozatával a sereghajtó Mezőkövesd rendelkezik, amely ráadásul az előző két bajnokiját megnyerte, ezzel gyakorlatilag befogta az alsóház csapatait. Ennek ellenére meglepetés lenne ha a Mezőkövesd sorozatban a nyolcadik bajnokiján sem kapna ki, hiszen a harmadik helyen álló Debrecenhez látogat.

A Kossuth Rádió szombaton 18.05 és 19.00 között körkapcsolással jelentkezik, míg az M4 Sport a két bajnokaspiráns mérkőzését közvetíti.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

szombat:

Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 17.00, v.: Iványi

Vasas-Diósgyőri VTK, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Bognár

Videoton FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Felcsút 17.00, v.: Farkas Á. (M4 Sport)

Paksi FC-Újpest FC 17.00, v.: Kassai

Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00, v.: Szőts

Ferencváros-Puskás Akadémia 19.30, v.: Pintér (M4 Sport)

 A tabella:

1.  Ferencvárosi TC             22 14   5   3    49-21  47 pont

2.  Videoton FC                 21 13   5   3    47-24  44

3.  Debreceni VSC               22  9   5   8    35-27  32

4.  Újpest FC                   22  8   8   6    31-29  32

5.  Paksi FC                    22  8   7   7    32-32  31

6.  Diósgyőri VTK               22  8   4  10    36-37  28

7.  Budapest Honvéd             21  8   4   9    34-37  28

8.  Puskás Akadémia             22  6   7   9    27-34  25

9.  Vasas FC                    22  7   3  12    27-43  24

10.  Swietelsky Haladás          22  7   2  13    23-36  23

11.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   22  5   8   9    26-33  23

12.  Mezőkövesd Zsóry FC         22  5   8   9    25-39  23

Borítókép: Nagy csata a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Diósgyőri VTK – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. március 3-án.

MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!