Röplabda

2022.05.13. 17:00

Szakmáry Gréta az olasz élvonalban folytatja

A 30 éves ütőjátékos az előző idényt Törökországban, az Aydin Belediyesporban töltötte.

Az olasz élvonalban szereplő Cuneo Granda Volley röplabdacsapatában folytatja pályafutását Szakmáry Gréta, a magyar válogatott csapatkapitánya.

A 30 éves ütőjátékos az előző idényt Törökországban, az Aydin Belediyesporban töltötte, új együttese pénteken jelentette be az érkezését.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a német és a török bajnokság után egy újabb lépcsőfokot léphettem, hiszen az olasz nemcsak a világ egyik legerősebb, hanem a legnézettebb ligája is. Török csapatom, az Aydin szeretett volna megtartani és igazolhattam volna másik török együtteshez, sőt a Koreai Köztársaságba vagy Brazíliába is, de azt hiszem, jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a Cuneo ajánlatát. Éreztem rajtuk, hogy nagyon szeretnének a soraikban tudni, türelmesek voltak, s Luciano Pedulla személyében egy kiváló szakember irányítása alatt dolgozhatok majd

– mondta a magyar szövetség honlapjának a 116-szoros válogatott röplabdázó.

Szakmáry a török idényt megelőzően négy szezonon át a német SSC Palmberg Schwerint erősítette, korábban Nyíregyházán, Gödöllőn és Békéscsabán játszott.

A Cuneo az előző idényben hetedik helyen zárt a Serie A-ban.

Borítókép: Molcsányi Rita, Szakmáry Gréta, Sándor Renáta és Németh Anett (b-j) a női röplabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 26-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!