Kerékpár

2022.03.25. 16:24

Izgalmas magyarországi szakaszok várhatók a Giro d'Italián az egykori bajnok szerint

Izgalmas és nagyszerű magyarországi szakaszokra számít a május 6-án rajtoló Giro d'Italián az olasz országúti kerékpáros körverseny 1987-es bajnoka, Stephen Roche.

Meglátásai alapján már a Budapest-Visegrád nyitóetapon sem várható nyugodt verseny.


Ez egy háromhetes viadal első napja, mindenki ideges lesz, hiszen csak egy győztese lehet a nyitánynak – mondta.


A fővárosi időfutamon – ahol kanyart is neveztek el róla – Roche várakozásai szerint kis különbségek alakulhatnak ki az összetettben, míg a Balatonfüreden záruló, több mint kétszáz kilométeres harmadik szakaszon a várt mezőnyhajrá mellett is számít némi meglepetésre. Az 1993-ban visszavonult ír bringás Giro-sikere évében a Tour de France-on és a világbajnokságon is diadalmaskodott, egy esztendőn belül ezt a három versenyt rajta kívül csak a sportág belga legendája, Eddy Merckx nyerte meg.


A sajtó részére tartott pénteki budapesti szakaszelemző esemény előtt felavatták a Grande Partenza szempontjából központi szerepet játszó Hősök terén azt a visszaszámlálót, amely megmutatta: csupán 42 nap van hátra a Nagy Rajtig.


Balázs Tibor, a magyarországi szakaszok operatív vezetője hangsúlyozta: a kerékpársport szurkolói Magyarországról beszélnek, és ez egyre inkább így lesz, ahogy közeledik a május 4-i csapatbemutató.


Nagyon büszkén vagyunk részesei a Giro d'Italiának – szögezte le. Az MTI-nek hozzáfűzte: a szervezés ott tart, ahol tartania kell.


Az első etapot virtuálisan bemutató Valter Attila (Groupama-FDJ) hektikus első szakaszra számít. Ennek során rendeznek részhajrát Székesfehérváron és Esztergomban is, utóbbiért ráadásul időjóváírás is jár, a negyedik kategóriás visegrádi emelkedőig hátralevő kis távolság miatt pedig a szervezők úgy vélik: itt már aligha szökevények fognak elsőként áthaladni. Roche szerint ráadásul a szél is közrejátszhat, nem csupán a Velencei-tó környékén, hanem akár a záró emelkedő előtt, ahol 233 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a bringásoknak. Az első helyezett a rózsaszín mellett a hegyi pontverseny vezetőjét illető trikót is átveheti.


Dina Márton, az EOLO-Kometa kerékpárosa reményét fejezte ki, hogy lehetősége lesz bekerülni a szökésbe ezen a napon, ugyanakkor az MTI érdeklődésére elmondta: jelen pillanatban nincs a Giro-keretben. Meglátása szerint az idénykezdete nem sikerült úgy, mint tavaly, amikor remek tavaszeleji teljesítményének köszönhetően bemutatkozhatott az olasz körversenyen.


„Ennek ellenére nem hiszem, hogy ez így végleges lenne, ha az alpesi körverseny jól sikerül, benne lehetek a keretben” – fogalmazott a nemrég betegségen átesett Dina, akinek emiatt a felkészülése és versenyprogramja is módosult. „Ha nem a Giro, akkor pedig a Tour de Hongrie, ahol ugyanúgy szeretnék nagyon szépen szerepelni” – utalt a május 11. és 15. közötti magyar körversenyre.


A technikás budapesti időfutam is negyedik kategóriás emelkedővel zárul: tíz százalékos átlagmeredekségű, egy kilométernél valamivel hosszabb, ráadásul részben macskaköves út vezet fel a Várba.


Dina kiemelte: örül, hogy Kaposvár ad otthont a harmadik szakasz rajtjának, mivel csapata, az EOLO-Kometa egyik névadója, a kaposvári székhelyű Kométa húsipari vállalat ügyvezető igazgatója, Giacomo Pedranzini fontos szerepet vállalt a magyarországi Nagy Rajt létrejöttében.


A szakaszon nagykanizsai és badacsonyi részhajrá után nagyjából hat kilométerrel a cél előtt a negyedik kategóriás tihanyi emelkedő adhat lehetőséget a kerékpárosoknak arra, hogy a várt mezőnyhajrá helyett meglepetést okozzanak.


A beszélgetésen elhangzott: az időfutamra, a visegrádi befutóhoz és Balatonfüreden is nagy tömegre számítanak, várakozásaik szerint az út mentén is sokan bíztatják majd az elhaladó mezőnyt.


„Az nem lehet véletlen, hogy a nagy múltú Giro d'Italia magyarországi szakaszának útvonala Keszthelytől Balatonfüredig áthalad tucatnyi olyan településen, amelyek már csatlakoztak a Bakony-Balaton térség jövő évi nagy kulturális ünnepéhez, az egész évet átölelő Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programhoz” – üzente a versenyzőknek, a szervezőknek és a nézőknek Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve: várják azokat, akik Európa egyik legfontosabb sporteseményét követik, hogy „megismerjék a Veszprém-Bakony-Balaton régió fantasztikus kulturális, művészeti, turisztikai és gasztronómiai értékeit”.


Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.

A 2022-es Giro d'Italia magyarországi szakaszai:
   -----------------------------------------------
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km
 

Borítókép: Versenyzők a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny tizenkettedik, Siena és Bagno di Romagna közötti 212 km-es szakaszának elején 2021. május 20-án (MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában