magyar kupa

2021.02.08. 11:37

A Fehérvár a Vasas ellen küzdhet a nyolcaddöntőbe jutásért

Az élvonalban harmadik helyre szorult MOL Fehérvár és az NB II-ben második helyen álló Vasas fővárosi mérkőzése ígérkezik a legérdekesebb összecsapásnak a labdarúgó Magyar Kupa hétközi fordulójában, amelyben a nyolcaddöntőbe jutás lesz a tét.

Székesfehérvár, 2020. szeptember 24. A gyõztes Fehérvár játékosai ünnepelnek a labdarúgó Európa-liga selejtezõjének 3. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC - Reims mérkõzés végén a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2020. szeptember 24-én. A magyar csapat tizenegyesekkel jutott tovább. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Ebben a körben élvonalbeli csapatok még nem játszanak egymással, így igazán nagy rangadóra legalább a következő fordulóig várni kell. Ott akár újabb Ferencváros-Fehérvár csatára is sor kerülhet, amennyiben a Fehérvár győzni tud Angyalföldön, a bajnoki címvédő és listavezető FTC pedig igazolja a papírformát a másodosztályú Dorog vendégeként.

A címvédő Budapest Honvéd a harmadosztályú III. Kerületi TVE vendégeként lép pályára, míg a Fehérvárt az OTP Bank Ligában jobb gólkülönbségével megelőző Puskás Akadémia a szintén harmadik vonalbeli Hódmezővásárhely pályáján szerepel.

Magyar Kupa, 8. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

kedd:

Tarpa SC (megyei I.)-Diósgyőri VTK 13.00

Szolnoki MÁV FC (NB II)-Újpest FC 19.45

szerda:

Dorogi FC (NB II)-Ferencvárosi TC 13.00

III. Kerületi TVE (NB III)-Budapest Honvéd 13.00

Aqvital FC Csákvár (NB II)-Paksi FC 13.00

Hódmezővásárhelyi FC (NB III)-Puskás Akadémia FC 13.00

Soroksár SC (NB II)-Kisvárda Master Good 13.00

Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)-MTK Budapest 13.00

FÉMALK-Dunavarsány (megyei I.)-Budafoki MTE 13.00

Tállya KSE (NB III)-Kaposvári Rákóczi FC (NB II) 13.00

Taksony SE (NB III)-BFC Siófok (NB II) 13.00

Debreceni EAC (NB II)-Debreceni VSC (NB II) 13.00

Pécsi MFC (NB II)-Szombathelyi Haladás (NB II) 14.00

FC Ajka (NB II)-Mezőkövesd Zsóry FC 15.00

Vasas FC (NB II)-MOL Fehérvár FC 19.45

csütörtök:

Tiszafüredi VSE (NB III)-Zalaegerszeg 13.00

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!