Ország-világ

2020.06.30. 10:06

Tíz magyar kézisről derült ki, hogy koronavírus-fertőzött

Tíz játékosnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE csapatánál.

Forrás: Shutterstock

A klub keddi közleménye szerint a gárda május 25-én kezdte újra az edzéseket a pandémia okozta leállás után, az egyesület minden ajánlást és tanácsot betartva heti két alkalommal vérteszteket végzett, ami korábban mindenkinél negatív lett.

„Ezen kívül minden nap hőmérséklet-mérést alkalmaztunk a játékosoknál és a szakmai stáb tagjainál is és természetesen fokozattan ügyeltünk a kézfertőtlenítésre is. Sajnos hiába tettünk meg minden megelőző intézkedést, a múlt héten több játékosunknál jelentkeztek minimális COVID-19 tünetek, amely íz és szagérzékelés-vesztést jelentettek. A tünetek megjelenése után PCR tesztet végeztünk a csapat tagjainál, amely jelenleg 10 főnél mutatta ki a koronavírus-fertőzést. A szakmai stáb összes tagja és néhány játékos teszteredménye viszont negatív lett” – olvasható a csapat honlapján.

Mint írják,

a pozitív teszteredményt kapott játékosok egyelőre nem szorulnak orvosi kezelésre,

de a szabályok szerint rájuk két hét karantén vár, ezért leghamarabb július 20-án kezdheti a csapat újra a közös munkát.

„Az újrakezdést újabb PCR tesztek, valamint terheléses és kardiológiai vizsgálatok előznek majd meg, ugyanis a jelenlegi helyzetben játékosaink egészsége a legfontosabb” – fogalmaznak a közleményben.

A Váci NKSE technikai vezetője, ifjabb Németh András a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondta, hogy a személyiségi jogok védelme miatt

nem hozzák nyilvánosságra a fertőzött játékosok névsorát.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) oparatív igazgatója, Novák András a lapnak úgy nyilatkozott, a szövetség pontos és kiterjedt ajánlást adott az edzésekhez való visszatéréshez valamennyi sportszervezet részére az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint az MKSZ Sportegészségügyi Albizottsága révén, a Váci NKSE-vel történt egyeztetések alapján. „A klub az ajánlást messzemenőkig betartotta. A járványhelyzet napról-napra változik, sajnos vannak kivédhetetlen szituációk, sorozatos negatív teszteredményeket pozitívak követhetnek. A szövetség Sportegészségügyi Albizottsága kiterjedten elemzi a klubok felkészülésének és a bajnokság megkezdésének feltételeit, hiszen kiemelten fontos a sportág szereplőinek egészsége. Ha szükséges, új szabályozást fogunk kiadni, addig is pedig minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítjük a klubokat” – mondta.

Pálinger Katalin, az MKSZ női szakágért felelős alelnöke úgy reagált, a kézilabda kontakt-sport, ismét bebizonyosodott, hogy a sportág szereplői fokozottan ki vannak téve a koronavírusjárvány veszélyeinek.

„A Magyar Kézilabda-szövetség jó döntést hozott, amikor idő előtt lezárta a bajnoki szezont, befejezettnek nyilvánította a 2019-2020-as idényt. Kirsner Erika elnökségi megbízottal, a Váci NKSE elnökével folyamatos munkakapcsolatban vagyok, tudom, hogy a Váci NKSE komolyan vette az egészségügyi előírásokat, folyamatosan tesztelte a játékosokat. És sajnos ennek ellenére megtörtént a baj” – mondta Pálinger Katalin.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!