Járvány

2020.04.10. 13:09

Hosnyánszky Norbert: javunkra válhat az olimpia halasztása

Az olimpia, világ- és Európa-bajnok klasszis az M4 Sportnak adott videointerjút.

Fotós: NurPhoto via AFP

Fotós: NurPhoto via AFP

Saját pályafutásával kapcsolatban megjegyezte, az idei esztendőt a hazai rendezésű kontinensviadalra és az ötkarikás játékokra tette fel, azzal viszont egyelőre nem foglalkozik, hogy jövőre bekerül-e az együttesbe.

A ZF-Eger 36 éves játékosa – aki tavaly ősszel több mint két év szünet után tért vissza a nemzeti csapatba – társaihoz hasonlóan a jelenlegi helyzetben otthon próbálja meg magát formában tartani, de mint azt elmondta,

mivel a vizes edzéseket nem lehet modellezni, ezért nagyon nehéz lesz az újrakezdés hónapok után.

Hozzátette,

a korábbi években éppen ezért játszott a nyári szünetben a máltai bajnokságban is.

Hosnyánszky Norbert megjegyezte, a Duna Arénában aratott Európa-bajnoki győzelem egy óriási lökést adott neki, a siker után pedig még éhesebb lett és úgy tervezte, az olimpiát is meg kellene nyerni.

Szerinte a mostani válogatott még mindig fiatal, de már most nagyon ütőképes, és az egyéves halasztás a javát szolgálhatja,

ám attól is sok minden függ, hogy mikor kezdhetik újra az edzéseket, versenyeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában