Emberfeletti

2019.10.27. 08:49

Sporttörténelmet írt Szőnyi Ferenc ultrafutó Mexikóban

Másodjára is teljesítette a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló hússzoros ironmant Szőnyi Ferenc ultrafutó.

Budapest, 2017. augusztus 30. Szõnyi Ferenc világbajnok ultratriatlonista és ultrafutó Budapesten a Szent István téren 2017. augusztus 30-án. A komáromi ultra futó, kerékpározó, IronMan megnyerte az indiai Himalája hágóin megrendezett 480 kilométeres The Hell Race-t (Pokolfutás), amelyet a világ legnehezebbnek futóversenyének tartanak. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Magyar idő szerint vasárnapra virradó éjszaka Szőnyi Ferenc ultrafutó sporttörténelmet írt Mexikóban, amikor a huszadik maratoni táv lefutása után beért a célba, ezzel pedig teljesítette a hússzoros ironmant – adta hírül a kemma.hu hírportál. A verseny október 5-én indult, azóta a komáromi Vasember már leúszott 76 kilométert, kerékpározott 3600 kilométert, végül lefutott 844 kilométert. 2010-ben már teljesítette a lehetetlennek tűnő kihívást, azzal pedig, hogy most újra, ő az első, aki kétszer is abszolválta azt.

A kiváló sportember 523 óra alatt teljesítette a dupla decaironmant, három hétig szó szerint éjjel-nappal falta a kilométereket, ráadásul betegség is nehezítette a dolgát. Még az úszás alatt a klórós víz kimarta a száját, utána az emésztésével is akadtak gondok, lázas is volt, de nem adta fel egy pillanatra sem.

Kerékpárra már jobb erőben ülhetett, ott volt egy kisebb baleset, amikor az egyik versenytárs elé vágott. Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, aztán mire teljesen rendbe jött a gyomra, egy óriási vihar úgy megtépázta a versenypályájukat, hogy egymás után kapta a defekteket.

Ez sem szegte kedvét Szőnyinek, aki folyamatosan javítva az eredményét küzdötte fel magát a második helyig. A viharos idő később is megnehezítette a dolgát, de eső vagy éjszakai hideg sem tántorította el: volt, hogy azért kezdett hajnali háromkor futni, hogy ne fázzon a sátorban.

A második helyet megőrizve futott be végül a célba, mi mással, mint a Komárom feliratú magyar zászlóval, ami már védjegye lett a versenyeken.

– Köszönöm szépen, megérkeztünk, úgy érzem. Hú, de kemény nap volt – mondta kissé elfúló hangon Szőnyi, de néhány másodperccel később annyi erő volt már benne, hogy párját ölbe kapva ünnepeljen.

Facebook-oldalán így fogalmazott a célba érés után: „Még dolgozik egy darabig az emberben az adrenalin, néhány napig még álmomban is futok majd, az biztos, de ez az úszómedence csak rémálmaimban jöjjön elő újra.” Hozzátette,

hét kilót fogyott a hússzoros ironmanen, így van mit pótolni.

Szőnyi Ferencnek nem ez volt az első emberfeletti teljesítménye. A Nemzetközi Ultratriatlon Egyesület világranglistájának hatodik (kategóriájában első) helyén álló komáromi sportoló a közelmúltban Svájcban és Ausztriában is teljesített ötszörös ironmant, tavaly a tízszeres ironman sem fogott ki rajta New Orleans-ban, de a Himalája sem tudta legyőzni: a világ legkeményebb ultrafutó-versenyének tartott The Hell Race-en a 480 kilométeres futóversenyt kétszer is teljesítette. 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkeresztet is átvehetett, ultratriatlon sikereinek elismeréseként. A Vasember 43 évesen kezdett el sportolni, és úgy fest, 55 évesen sem állhatja útját semmi, ha egyszer nekivág valaminek.

Borítókép: Szőnyi Ferenc világbajnok ultratriatlonista és ultrafutó a budapesti Szent István téren 2017. augusztus 30-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!