körön kívül

2019.10.11. 10:49

Nem kap medencét Shane Tusup

Nehéz helyzetben van a Magyarországra visszatérő úszóedző.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Magyar­országon képzeli el a jö­vő­jét Hosszú Katinka ko­rábbi edző férje, Shane Tu­sup. Ennek nemcsak az az oka, hogy a ki­emelt edzői bérezés, a nyolcszáz­ezer és egy­millió fo­rint kö­zötti összeg csak akkor járna ne­ki, ha hazánkban ké­szítene fel egy ma­gyar válogatott versenyzőt (momentán Szilágyi Li­liánát), hanem azért is, mert úgy hírlik, már Olaszor­szágban sem látják szí­vesen – írja a Bors.

A Bors biztos forrásból úgy értesült: az olasz szövetség nem volt hajlandó akkreditálni a budapesti világkupára, ezért a MÚSZ közbenjárását kérte, arra hivatkozva, hogy Bujdosó Zsombor személyében ma­gyar versenyzővel is foglalkozik.

Már itthon is azzal kell szembesülnie, hogy nincs abban a megkülönböztetett helyzetben, mint amikor Katinkát készítette fel.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kijelentette: nem engedélyezi Tusupnak, hogy olyan uszodában, például a Duna Arénában vagy a Komjádiban eddze tanítványait, ahol magyar válogatottak tréningeznek.

„Tokió előtt vagyunk kilenc hónappal. Még a legkritikusabb úszók és edzők is elégedettek a körülményekkel. Sikert si­kerre halmoztunk a világbajnokságon, ezt szeretnénk megismételni az olimpián.

Nem akarom, hogy Shane a jelenlétével, beszólásaival, megnyilvánulásaival ve­szélyeztesse a magyar vá­logatottak felkészülését.

Ne értsen félre, ez nem Tu­sup ellen szól, nyilvánvalóan egy kiváló ed­zô, csodálatos eredményeket ért el. De nekem a honi sportolók érdekét kell néznem” – fogalmazott a Borsnak az olimpiai bajnok Wladár.

Az elnök kijelentette: anyagilag nem kívánják támogatni a munkáját, így Shane-nek saját pénzből kellene finanszíroznia a medencehasználat havi egymillió forintos díját (igaz, a Ki­emelt Edzői Programba bekerülve épp ennyit kapna Tokióig Hosszú Katinka után). Beszédes az is, hogy a Duna Aréna helyett most már egy bevásárlóközpont konditermében készült versenyzőivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában