Női röplabda Eb

2019.08.21. 11:40

Keretet hirdetett a válogatott szövetségi kapitánya

Kihirdette 14 fős Európa-bajnoki keretét Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A belga szakember a bő, 18-as listáról Bodovics Hannát, Lékó Lillát, Pallag Ágnest és Villám Lillát hagyta ki.

De Brandt a szerdai bejelentésen azt mondta: a rutin mellett a fiatalos lendületre van szüksége minden poszton, ezért döntött a nevezett röplabdázók mellett.

„Hosszú lesz a torna, minimum öt, de remélem több mérkőzés vár ránk. Bízom abban, hogy ha a fiataloknak be kell szállniuk, akkor azt a plusz lendületet hozzá tudják majd tenni a csapatjátékhoz, amire szükségünk lesz”

- fogalmazott a szakvezető.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára kijelentette: a Papp László Sportaréna „röplabdásítása” sikerült, minden készen áll a kontinenstornára.

„Délután a csapatok már birtokba is veszik a csarnokot. Az a célunk, azért dolgoztunk, hogy a torna után a játékosok, a szurkolók és mindenki elégedetten távozzon Budapestről”

- mondta a főtitkár.

A magyar válogatottal kapcsolatban úgy fogalmazott, a cél a csoportból való továbbjutás, a nyolcaddöntős szereplés kivívása.

„Bízunk a jó hangulatban és a telt házban, az első három napra szerencsére már majdnem minden jegy elkelt” – tette hozzá Ludvig Zsolt.

Bokorné Liliom Rita csapatkapitány szerint már nagyon várják „azt a bizonyos első nyitást” a Papp László Sportarénában.

„Hosszú és sokszor fárasztó volt a felkészülés, rengeteg mérkőzést játszottunk, de ennek köszönhetően bármilyen felállásban is lépünk pályára, nyugodtan fogunk játszani”

- fogalmazott.

Szakmáry Gréta, a német Schwerinben légióskodó négyes ütő kiemelte: most, hogy már a célegyenesben vannak, kicsit izgulnak, de nagyon várják, hogy megmutassák a szeretteiknek és a szurkolóknak, mire készültek az elmúlt négy hónapban. Az Európa-bajnokság után visszavonuló Sándor Renáta szerint az utolsó napok legfontosabb feladata, hogy megszokják az arénát, és a pénteki nyitómeccsre már ne okozzon gondot a megszokottnál nagyobb tér.

A budapesti társrendezésű Európa-bajnokság pénteken kezdődik, a magyarok elsőként az Eb-újonc észtekkel találkoznak a Papp László Sportarénában. A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, a sorozatban harmadszor Eb-résztvevő házigazdák sorrendben a románokkal, az azeriekkel, a horvátokkal és a hollandokkal csapnak még össze.

A magyar válogatott Eb-kerete:

feladók:

Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna

ütők:

Bokorné Liliom Rita, Dékány Bernadett, Szerencsés-Miklai Zsanett, Németh Anett, Sándor Renáta, Szakmáry Gréta, Török Kata

centerek:

Gyimes Zsófia, Nagy Eszter, Pekárik Eszter

liberók:

Molcsányi Rita, Tóth Fruzsina

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában