NB I. - eredmények

2019.02.09. 19:00

Kilenc emberrel fejezte be a Puskás a Honvéd ellen

A Budapest Honvéd 2-1-re nyert a Puskás Akadémia ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szombaton a labdarúgó OTP Bank 20. fordulójában.

Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC 2-1

Az ellenfelet saját térfelén letámadó felcsútiak mezőnyfölényével kezdődött a találkozó, de a vendégvédelem a 9. és a 17. percben is óriásit hibázott, a szemfüles Holender pedig mindkétszer góllal büntetett. Mezőnyjátékkal folytatódott a mérkőzés, a kapuk előtt ritkán adódtak lehetőségek.

Nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Puskás Akadémia, de veszélyes gólhelyzetig nem jutott a jól záró kispesti védelemmel szemben. A Honvéd a kontráiban bízott, Danilo az egyik ilyen akció lezárásaként kevéssel ollózott a felcsúti kapu fölé. A 73. percben szépített a Puskás Akadémia – Radó lövése egy védő lábán pörgött fel, majd kötött ki a kapu jobb oldalában -, de hiába támadott a hajrában, egyenlíteni már nem tudott. A vendégcsapat kilenc játékossal fejezte be az összecsapást.

A Honvéd ezt megelőzően november elején nyert a bajnokságban, azóta hat mérkőzésen három döntetlen mellett háromszor kikapott. A Honvéd pályaválasztóként ötödik meccsén negyedszer győzte le a kispestiek vendégeként továbbra is nyeretlen felcsútiakat. A Puskás Akadémiának idegenben nem megy: a bajnoki szezon tizedik vendégfellépésén nyolcadszor maradt alul.

Budapest Honvéd FC-Puskás Akadémia FC 2-1 (2-0)

gólszerzők: Holender (9., 17.), illetve Radó (73.)

sárga lap: Kamber (4.), Kálnoki Kis (66.), Gazdag (94.), illetve Heris (16., 94.), Latifi (70., 81.), Varga J. (90.)

piros lap: Latifi (81.), Heris (94.)

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 2-3

A fővárosi együttes két vereség után nyert ismét, idegenben pedig előzőleg sorozatban háromszor kapott ki.

A Mezőkövesd nyeretlenségi szériája folytatódott, Kuttor Attila együttese immár egymás után a hatodik bajnoki meccsén nem tudott győzni, a mérlege ezeken az összecsapásokon három-három döntetlen és vereség.

A találkozó elején jellemzően a kövesdi térfélen volt a labda, de aztán ahogy telt az idő, bátrabbá vált a hazaiak játéka, ez pedig hamarosan góllá érett. A vezetés megszerzése után azonnal visszahúzódott saját kapuja elé a vendéglátó együttes, de az MTK-nak csupán négy percre volt szüksége ahhoz, hogy egy jól helyezett lövéssel kiegyenlítsen. A szünetig aztán a Mezőkövesd volt aktívabb, de a játékrész végéig újabb gól nem született.

Fordulás után a kettős cserével frissítő hazaiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, hamar újra betaláltak, a következő jó húsz percben pedig a sárga lapokat érő szabálytalanságok akasztották meg gyakran a játék ritmusát. A fővárosi kék-fehérek a félidő derekához közeledve sikerrel fejeztek be egy akciót, és bő negyedóra múlva ismét gólt szereztek, ezzel először vezettek a mérkőzésen. A hátralévő nagyjából 15 percben az MTK nem engedte kibontakozni a hazaiakat, sőt, egészen a lefújásig kezdeményezőbb maradt, így végül megérdemelten vitte el a három pontot Mezőkövesdről.

Mezőkövesd-Zsóry FC – MTK Budapest 2-3 (1-1)

gólszerző: Drazic (28.), Vajda (47.), illetve Katona (32.), Kanta (65.), Vass P. (78.)

sárga lap: Szalai A. (25.), Pillár (50.), Cseri (54.), Vadnai (64.), illetve Lencse (34.), Vass Á. (62.)

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 3-0

A Kisvárda ezzel a győzelemmel megőrizte tizedik helyét a tabellán, míg a vendégcsapat lecsúszott a dobogóról.

Az első húsz percben a hazaiak birtokolták többet a labdát, a Debrecen elsősorban azzal törődött, hogy stabil legyen a védekezése. A folytatásban azonban a támadásszervezésben is aktívabbá vált a vendégcsapat, ezzel együtt továbbra sem volt kapura igazán veszélyes. Sokáig nem alakított ki komoly gólhelyzetet a Kisvárda sem, végül mégis kétgólos előnnyel zárta az első félidőt: előbb a DVSC védelmének és kapusának bizonytalanságát használta ki Cukalasz, majd Lukjancsuk bombázott távolról a léc alá.

A szünet után szűk tíz perccel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, amikor pontosan vitt végig egy ellentámadást a Kisvárda.

A Debrecen az előző négy fordulóban nem kapott gólt, ezúttal viszont a mérkőzés közepén többször is bizonytalankodott. A támadójátéka ugyanakkor a folytatásra sem változott érdemben, így nem volt esélye arra, hogy felzárkózzon. A hazai csapat megérdemelten nyert.

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 3-0 (2-0)

gólszerzők: Cukalasz (42.), Lukjancsuk (45.), Horváth Z. (56.)

sárga lap: Grozav (17.), Vári (21.), Lucas (31.), illetve Kusnyir (24.)

Paksi FC-Szombathelyi Haladás 1-1

A szombathelyi együttes három vereség után szerzett pontot, nyeretlenségi sorozata azonban már hat meccs óta tart, s mivel közvetlen riválisai nyertek szombaton, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül a bennmaradást illetően.

A mérkőzés a 77 éves korában elhunyt, olimpiai bajnok Ihász Kálmán emlékére gyászszünettel kezdődött.

A Haladás az első félidő első felében letámadta ellenfelét, a játék – némi meglepetésre – leginkább a hazai térfélen folyt. Kaput eltaláló kísérletet ugyanakkor először a 30. percben láthatott a közönség, ebből azonban egyből gól is lett: Simon szánta rá magát váratlanul egy lövésre a bal oldalról, s ez meglepte Királyt, aki nem tudott hárítani. A találat után megváltozott a játék képe, a Paks átvette az irányítást, s több helyzetet is kidolgozott.

A szünet után fokozatosan a vendégek kerültek fölénybe, próbáltak lendületes támadásokat vezetni, de a befejezések egy ideig nem sikerültek. A hajrához közeledve aztán összejött az egyenlítés, s az utolsó percekben is „nyomott” a Haladás, de – miközben hatástalanított egy-két hazai kontrát – a győztes gólt már nem sikerült megszereznie.

Paksi FC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)

gólszerzők: Simon A. (30.), illetve Bamgboye (81.)

sárga lap: Papp (73.), Lenzsér (83.), illetve Holdampf (29.), Bamgboye (40.), Rabusic (61.), Dausvili (83.)

MOL Vidi FC-Diósgyőri VTK 1-2

A legutóbbi fordulóban a Puskás Akadémiától meglepő vereséget szenvedett a MOL Vidi, amely már a találkozó legelején megszerezte a vezetést Marko Scepovic jóvoltából. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek mégis egyenlíteni tudtak: egy beívelést Branko Mihajlovic vett mellre, majd a kapus lábai között a kapuba bombázott. Öt perc múlva már a Diósgyőrnél volt az előny, amikor egy szabadrúgást követően Dejan Karan emelt a fehérvári kapuba. Hátrányba kerülve fokozta a nyomást a Vidi és a szünetig Huszti Szabolcs révén két ziccert rontott.

A második félidő elején büntetőből sem sikerült Husztinak gólt lőni, a Pátkai Máté lerántásért megítélt tizenegyest hibázta el. A hazaiak a lefújásig nagy mezőnyfölényben játszottak, beszorították a Diósgyőrt, ám egyenlíteniük nem sikerült. A Vidi újabb hazai vereségével igen távolra került bajnoki címének megvédésétől.

MOL Vidi FC-Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)

gólszerző: M. Scepovic (3.), illetve Mihajlovic (28.), Karan (33.)

sárga lap: M. Scepovic (16.), Huszti (32.), Juhász R. (63.), Fiola (80.), Futács (85.), Kovács I. (88.), Kovácsik (94.), illetve Karan (47.), Tajti (70.), Tamás M. (85.), Bukrán (88.), Mazalovic (92.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!