női kosárlabda

2018.10.25. 06:30

Kikapott a Sopron Basket idei első Euroliga-meccsén

80-74-re nyerte a mérkőzést a ligában újonc francia Carolo Basket.

Nagy és számunkra kellemetlen meglepetéssel indult a női kosárlabda Euroliga B csoportjának küzdelemsorozata, mert az újonc francia Carolo Basket szinte önkívületben kosárlabdázva 80-74-re legyőzte a Sopron Basket csapatát – írja az Origo.

A Sopron Basket a belga határ mellett fekvő Charleville-Mézières-ben lépett pályára a francia Carolo Basket csapata ellen.

A vendéglátók abszolút újoncok voltak a legrangosabb női európai kupasorozatban, nem mellesleg igazi nagyvadként tekintettek a tavalyi ezüstérmes magyar bajnokcsapatra.

Roberto Iniguez, a magyar csapat edzője a meccs előtt többször hangsúlyozta, hogy kemény fizikális ütközetet vár, ez amúgy jellemző a francia női kosárlabdacsapatokra.

A vereséget követően Fegyverneky Zsófia, a Sopron irányítója úgy értékelt:

„Sajnos nem úgy játszottunk a mai meccsen, ahogy szerettünk volna. Az elejétől fogva nem úgy védekeztünk ahogy megbeszéltük, és ezzel elvesztettük a mérkőzés ritmusát.

Sok volt az eladott labda is, ennyivel nem lehet nyerni Franciaországban. Tudjuk, mit hibáztunk, sajnos ma ennyivel jobb volt ez a csapat. Ki kell javítanunk a hibákat, mert minden egyes rossz mozdulatunkat megbüntették. Koncentrálunk kell a következő mérkőzésre, rendbe kell tenni a dolgokat!”

A magyar csapat honlapján az alábbi megjegyzést fűzték a mérkőzéshez: „Sok volt a hiba mind támadásban, mind védekezésben, mely az Euroligában nem fér bele.”

Flammes Carolo Basket – Sopron Basket 80-74 (21-18, 14-20, 27-16, 18-20)

Charleville-Méziéres

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában