Változás

2018.05.24. 13:14

Hosszú Katinka már nem a férjével edz, de júniusban visszatér

Véget ért a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup munkakapcsolata.

A 29 éves bajai sportoló Facebook-oldalán csütörtökön úgy fogalmazott,

„Shane-nel nem sikerült a magánéleti problémáinkat rendezni, így a továbbiakban nem az ő vezetésével készülök”.

Hosszú hozzáteszi, jelenleg is folyik a felkészülése a versenyekre, miközben keresi a megfelelő szakmai hátteret a pályafutása következő szakaszára.

 

Shane Tusup és Hosszú Katinka házassága tavaly év végén romlott meg, az év edzőjének négyszer megválasztott amerikai szakember már a tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon sem volt ott tanítvány-feleségével.

Hosszú – aki eddig hatszor volt az év legjobb női sportolója – márciusban azt mondta, férjével folytatják a közös munkát, s célja továbbra is a 2020-as tokiói nyári olimpia.

A 30 éves Tusup 2013-ban vette feleségül Hosszú Katinkát, akivel a 2012-es londoni olimpia után kezdett el dolgozni. Az azt követő öt évben a három olimpiai bajnoki cím mellett hat nagymedencés vb-elsőséget és összesen hét Eb-aranyérmet ünnepelhettek közösen.

Néha sok volt neki

Hosszú Katinka abban az interjúban, amelyet egyik szponzorának, a Huaweinek adott, elmondta, idén először a Mare Nostrum sorozatban júniusban ugrik majd medencébe.

„Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem.

Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad” – mondta a hétszeres Európa-bajnok, majd hozzátette, a „számok mennyisége lehet, hogy eltérő lesz az eddigiektől”.

Hosszú kiemelte, ha minden a tervek szerint alakul, akkor jöhet a glasgow-i Európa-bajnokság, a budapesti világkupa, jövőre a világbajnokság, azt követően pedig a tokiói olimpia.

A klasszis sportoló a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően hónapokat hagyott ki. Idén először a Mare Nostrum-sorozatban, júniusban ugrik majd medencébe, s várhatóan rajthoz áll az augusztusi, glasgow-i Eb-n is.

Borítókép: Hosszú Katinka és Shane Tusup a kazanyi vizes vb-n, 2015. augusztus 3-án. Forrás: MTI / Kovács Anikó