Környezetünk nagyképernyőn

2018.05.26. 10:44

A világ legszebb természetfilmjeibe leshet bele az M5-ön

A csatornának köszönhetően vasárnap az egész ország ízelítőt kaphat a Gödöllői Természetfilm Fesztivál csodálatos képsoraiból.

Tematikus napot tart az M5 kulturális televízió vasárnap A Természet Napja alkalmából. Az M5 már jól ismert műsorvezetői – Koltay Anna, Dobos Evelin, Bősze Ádám és Béli Ádám – háromszor két órás élő műsorfolyammal jelentkeznek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjáról. A műsor vendégei között geológus, iparművész, formatervező, színművész, operatőr, természetfilm-rendezők, zsűritagok és díjazottak egyaránt szerepelnek és a csatorna programja részleteket mutat az elmúlt év legszebb, legérdekesebb természetfilmjeiből is.

Dér Ágnes csatornaigazgató kifejtette, hogy a fesztivál tematikája közel áll a csatornához, hiszen az M5-nek fontos az ismeretterjesztés, amelyben kiemelt szerepe jut a természetfilmeknek. A csatornán adásba kerülő M5 lexikon egyik tagja a Kék bolygó című sorozat, amely hétről hétre két adásban olyan fejlesztésekre, találmányokra hívja fel a figyelmet, amelyek azt célozzák, hogy élhetőbbé váljon a bolygó és hogy a jövő generációinak is legyen friss levegője, valamint tiszta ivóvize.

Tavaly az M5 különdíját a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Olma Frigyes nyerte Gemenc, az árterek világa című filmjével. A csatornaigazgató a pályaművekkel kapcsolatban elmondta: a nevezők között rengeteg a profi természetfilmes. Hozzátette, ez egy olyan műfaj, ami egészen speciális felszerelést igényel, hiszen a természetet „nem lehet rendezni”, különös figyelmet, félkészültséget és tapasztalatot vár el a műfaj a nevezőktől.

Megjegyezte, ez érezhető a produkciók színvonalán is, mert van, aki már huszonöt nyár óta figyeli meg egy-egy madárfaj fészkelési szokásait, és vannak a pályakezdők, akik hihetetlen ambícióval és elszántsággal készítik el természetfilmjüket, amelyben van valami unikális és figyelemre méltó.

Az M5 nélkül a művész mozikban sugárzott néhány alkalomtól eltekintve szélesebb közönséghez nem juthatnának el ezek a nagyszerű alkotások.

2018. május 25-27. között negyedik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, a természet-és környezetvédelem legnagyobb hazai fesztiválját, ahol a film, a fotó, a képzőművészet és a zene erejével hívják fel a figyelmet környezetünk értékeire és sérülékenységére. A fesztiválhoz csatlakozik az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna, amely vasárnap 10-12, 13-15 és 17-19 óra között élő adásokkal jelentkezik Gödöllőről, de a nézők bejelentkezést láthatnak az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapok országos helyszíneiről is.

 

Borítókép: részlet a Vad Balaton című film előzeteséből. Forrás: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában