Kárpát-medence

2021.06.25. 14:04

A külhoni fesztiválokon is jelen lesz programjaival a Hagyományok Háza

Elsősorban a már népszerűvé vált eseményekre fókuszál a patinás intézmény a Délvidéken, Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján.

Photo: Bethlendi Tamás https://www.facebook.com/bitsphoto

Forrás: Hagyományok Háza

Fotó: Bethlendi Tamás

A Felvidéken a Gombaszögi Nyári Tábor, a fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma áll az érdeklődés homlokterében. A szervezők – a létszámkorlátozások miatt, akárcsak 2020-ban – ezer főre limitálták a résztvevőszámot. Az elmúlt évek igazi újdonságának számított a 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezett FolkSzöglet rendezvénysorozata. A népszerű épület infrastrukturális fejlesztése tovább folyik, a színfalak mögött öltözőt, kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki. A négynapos fesztiválon kilenc népzenei és világzenei koncerttel, tánctanítással és táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, fotókiállítással és folkkocsmával várják az érdeklődőket.

Programok sora Erdélyben

Erdélyben számos fesztiválon vesz részt a Hagyományok Háza. Különösen érdekesnek ígérkezik a július 2-3-án megrendezendő Erdélyi Tündérkert Fesztivál. Július 2-án a Marosvásárhelyi Vár Szabadtéri Színpadán, 3-án pedig Mikházán a Csűrszínházban várja az érdeklődőket a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Maros Művészegyüttes, Szalonna és Bandája, Berecz András Kossuth-díjas népdalénekes-mesemondó és Szarvas József Kossuth–díjas színművész az őshonos magyar gyümölcsfajtáinkat megmentő és őshonos környezetükbe visszatelepítő Tündérkert Mozgalom népszerűsítésére megszervezett gálaműsorokon. Nemcsak a népzenét kedvelők érdeklődésére tarthat számot a július végi négynapos Méra World Music Fesztivál. Az esemény színfoltja a prímásverseny és a kalotaszegi gálaműsor. Az utóbbi rendezője a nemzetközi hírű felvidéki brácsaművész, Lakatos Róbert. Itt is alkalmazkodni kell a román törvényekben meghatározott létszámkorlátozásokhoz.

Ezzel egy időben mutatkozik be a Gyergyó-medencei összművészeti, kulturális és zenei fesztivál, az Egyfeszt. Megálmodóinak nem titkolt szándéka, hogy a rangos esemény – erdélyi és anyaországi fellépőkkel – az erdélyi Művészetek Völgyeként váljék ismertté. A neves rock sztárok mellett a világzene, népzene ismert előadói – mint például Szalonna és Bandája és a Muzsikás együttes – is helyet kapnak a műsorban. Gyergyószentmiklós központjában FolkUdvar épül értékes programokkal, interaktív foglalkozásokkal.

Második alkalommal rendezik meg augusztus 8-án, Mikházán a szabadegyetemet. Az elmúlt évi kihagyás után a szervezők szándékuk szerint az eseménybe az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt és a stratégiai civil partnereket is bevonják, csakúgy, mint a romániai hivatásos együtteseket. A program fontos témája lesz a pályázati tanácsadás mellett a jó gyakorlatok bemutatása az élő hagyományátadás minden szintjén a profiktól a civil szerveződésekig. A kulturális programokat a Csűrszínházban tekinthetik meg az egybegyűltek.

Táborok Kárpátalján, táncháztalálkozó a Délvidéken

A Délvidéken a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom érdemel megkülönböztetett figyelmet. A vendégek némi változásra számíthatnak, mivel a tavalyi többnapos, több helyszínű eseményt a rendezők egy napra, augusztus 28-ára szervezik. A mulatság nemcsak a táncház szerelmeseinek nyújt felhőtlen kikapcsolódást, hanem a helyszínen lép fel a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes is.

A kárpátaljai szervezők reménykednek a járvány helyi mérséklődésében, és a már bevált programjaikat folytatják 2021-ben is. A viski és a tiszapéterfalvi népzenei, néptáncos és kézműves tábor ismét megnyitja kapuját. A nehéz helyzetben lévő kárpátaljai pedagógusképzést szolgálja az augusztus közepére ütemezett Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia, a képzés egy szeptemberben tervezett mentorprogramhoz is fontos tematikus segítséget nyújt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában