Zenei tábor

2022.09.29. 12:00

Nemzetközi dalszerző tábort rendeznek Budapesten

Idén is megszervezik Magyarország legnagyobb múltú nemzetközi könnyűzenei alkotótáborát, a Songbook Songwriting Campet.

A tábor nem titkolt célja a kapcsolatépítés

Forrás: Facebook/@songwritingcam

A külföldi és hazai zeneszerzők, szövegírók, producerek közös alkotótáborát október 11. és 15. között Budapesten tartják meg. Az esemény célja többek között a résztvevők kapcsolatépítése.

A táborban mindösszesen huszonegy zeneipari szakember vehet részt, ők október 11-én költöznek be az eseménynek helyet adó budapesti Petneházy Club Hotelbe. Ezt követően naponta változó, háromfős csapatokban, előre meghatározott tematika szerint alkotnak. Délelőtt 10 órától este 7 óráig folyik a munka, és minden este meghallgatják az aznap született dalokat

 – írja a Magyar Nemzet.

Tekintse meg a 2018-as táborban készül rövid riportot:

A korábbi táborok során összesen ötvenkét dal született, ebből Magyarországon és külföldön is több szerzemény sikereket ért el.

A Songbook Songwriting Campbe többszörös a túljelentkezés. A szervezők még két helyet biztosítanak az érdeklődőknek, akik október 2-ig pályázhatnak. 

Ide kattintva jelentkezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában