Melyiket választaná?

2021.09.20. 13:15

Országos közönség előtt oszthatjuk meg a világgal kedvenc verseinket

Nagyszabású vers- és prózamondó versenyre készülhetnek az irodalom kedvelői.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ismét megrendezi a Baka István Alapítvány a Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenyt Szekszárdon. Az Én itt vagyok – üzenet Új-Huligániából című rendezvénynek november 13. és 14. között a Babits Mihály Kulturális Központ ad otthont.

A versenyzők a rendezvény első napján mutathatják meg tudásukat a szakmai zsűri előtt, amelynek tagjai közé tartozik Fábián Péter rendező és színművész, Merő Béla rendező, Rubold Ödön színművész, valamint Zalán Tibor költő. Másnap pedig az érdeklődők műhelymunkában vehetnek részt, megismerkedhetnek az alapítvánnyal, illetve Baka István családjával is.

A versenyre 14 év feletti, nem hivatásos, középiskolás és felnőtt vers- és prózamondók nevezhetnek október 25-ig.

A jelentkezést a [email protected] e-mail címre, vagy postai úton, a 7100 Szekszárd, Szent István tér 26. címre lehet elküldeni. A szervezet a határokon túlról is várja a jelentkezőket. A résztvevők összesen három művel, egy költeménnyel vagy egy prózával az egyetemes magyar irodalomból, Baka István egyik művével, valamint Baka István egyik fordításával készülhetnek a megmérettetésre.

A szekszárdi születésű Baka Istvánt (1948-1995) a költői képalkotás és az úgynevezett szerepjáték-költészet egyik legjelentősebb megújítójaként tartják számon. 1975-től több verses, prózai és drámai kötete jelent meg, illetve az orosz irodalom számos kiemelkedő művének tolmácsolása is neki köszönhető. Munkásságát többek között József Attila-, Babits- és Mészöly Miklós-díjjal ismerték el. 2015 óta a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

A 1998-ban létrejött Baka István Alapítvány célja a költő szellemi és tárgyi örökségének közkinccsé tétele.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában