Álló vastaps

2021.06.06. 19:37

Hálás közönség fogadta a Fővárosi Nagycirkusz premier előadását

A hétvégén immár közönség előtt tartotta meg Dinasztiák című műsorának premier előadását a Fővárosi Nagycirkusz.

Az élő, online közvetítések után a látogatók újra személyesen élhetik át a cirkuszművészet lenyűgöző csodáit. A világhírű, magyar artistaművészek, az élőzene és a versenytáncosokból álló tánckar közreműködésével létrejött műsor a komoly tradíciókkal bíró magyar cirkuszművészet előtt tiszteleg. A három hetente megújuló, különböző tematikájú műsorokban egész nyáron át különböző fellépőket láthat a közönség.

Az újranyitással kapcsolatban a műsor rendezőivel, a Hortobágyi Károly-díjas Silver Power erőemelő duó tagjaival, Füzy Anitával és Kranitz Krisztiánnal készült interjú.

Méltán mondhatjuk, hogy a Fővárosi Nagycirkusz és a Silver Power cirkusztörténelmet írt azzal, hogy a pandémia alatt az európai cirkuszok közül egyedül a Fővárosi Nagycirkuszban zajlottak online, élő előadások. Mint rendezők és artistaművészek, hogyan élték meg ezt az időszakot?

Kranitz Krisztián: A Dinasztiák című műsor kizárólag magyar artistaművészek közreműködésével jött létre, aminek köszönhetően páratlanul jó helyzetben voltak a külföldi kollégáikhoz képest, akiknek teljesen leállt az életük. A Fővárosi Nagycirkuszban nemcsak próbalehetőséget kaptak, de fizetett fellépéseik voltak a pandémia időszaka alatt is. Ezáltal nem romlott le a kondíciójuk, nem estek ki a rutinból és a reményt sem veszítették el, hogy valaha visszatérhet az élet a normál kerékvágásba.

A Silver Power erőemelő duó, Füzy Anita és Kranitz Krisztián
Fotó: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz

Füzy Anita: Évek óta alkotunk meg artista produkciókat, valamint rövidebb műsorokat. Tavaly az Eötvös Susy Cirkuszban nyílt rá először lehetőségünk, hogy egy egész estés műsort rendezzünk. Majd a Fővárosi Nagycirkusz vezetése is felkért, hogy hozzuk tető alá a Dinasztiák című műsort, amely háromhetente különböző tematikájú műsorokkal és fellépőkkel jelentkezett az online térben. Ezt a négy műsort láthatja a közönség személyesen is június 4-től augusztus 22-ig.

Fotó: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz

Mikortól láthatók és milyen tematika szerint épülnek fel a műsorok?

Füzy Anita: A június 4-től 22-ig tartó Születésnap alcímű műsor egy varieté elemekkel tarkított, klasszikus cirkuszi show. A június 25-től július 11-ig tartó Bál című műsorban még nagyobb szerepet kap a tánckar és a konferanszié, Maka Gyula, aki a műsorok kedvéért rengeteg táncbetétet tanult meg. A július 16-tól augusztus 1-ig tartó Orient expressznek az a kerettörténete, hogy vonaton utaznak az artisták, minden egyes megálló egy artista produkció, ami után felszállnak a vonatra és utaznak tovább. A legvégén mindannyian egy nagy partira érkeznek, ahol buliznak egyet. Ennél a műsornál is nagy szerep jut a kivetítőknek, ahol az előre felvett vonatra szálló részek kerülnek bemutatásra. Az augusztus 6. és 22. között látható Nászút című, színházi elemekkel tarkított műsorban egy frissen házasodott szerelmespár utazza körbe a világot, a különböző helyszínek hangulatát pedig az adott artistaprodukciók és táncok adják vissza.

Mivel a műsorokban nagy szerepet kap a táncművészet, ezért Valc Szabolcs koreográfus vezetésével sikerült egy olyan versenytáncosokból álló tánckart szerződtetni, akik világviszonylatban is megállják a helyüket.

A teljes interjú ITT olvasható.

Díjátadó

A Porond Ifjú Csillaga-díjas Vellai Krisztina (középen)
Fotó: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz

A premier előadáson átadták a Tihany Életműdíjat, amelyet kimagasló artistaművész tevékenységéért az Evelyn és André duó férfi tagjának, Takács Endrének ítélt a cirkuszi szakma. A fiatal tehetségeket elismerő Porond Ifjú Csillaga-díjat Vellai Krisztina artistaművész vette át. A díjakat Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és dr. Borsós Beáta, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatója adta át.

 

Ezek is érdekelhetik