2020.03.16. 10:51
Tudta ezeket Petőfi Sándorról?
Március 15. kapcsán költőnk neve egészen biztosan az elsők között jut az eszünkbe. A magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb alkotójának élete tele volt izgalmakkal, érdekes momentumokkal és kevéssé ismert tényekkel.
Kápolnásnyék, 2016. március 15. Petõfi Sándor felavatott mellszobra, Petõ Hunor szobrászmûvész alkotása Kápolnásnyéken az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2016. március 15-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Forrás: MTI
Fotó: Bodnár Boglárka
A pesti forradalom lánglelkű vezérének rövid élete tele volt olyan, kevéssé ismert tényekkel, mint hogy balkezesként mindkét kezével egyaránt tudott jól írni, éveken át élt nélkülözésben és nyomorban, alkalmatlannak minősítették a katonai szolgálatra és hogy Nietzsche több versét megzenésítette – írja az Origo cikkében Jeki Gabriella.
Példás családból származott, ami utat mutatott számára
A forradalmár és nemzeti hős 1823. január 1-jén, Petrovics Sándor néven született Kiskőrösön, Petrovics István mészáros és Hrúz Mária, egy szlovák származású szolgálónő gyermekeként. A csecsemő születésekor olyan gyengének tűnt, hogy a történelmi forrásokban az egyik szemtanú szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”.
Petőfi Sándor meglehetősen jó anyagi körülmények között nevelkedett és apai ágon példás, nemesi családból származott.
Ezt azonban nem szerette hangoztatni, ugyanis ellenkezett volna a róla kialakított, „a nép fia” képpel. Petrovics István ráadásul igen ügyes vállalkozó hírében állt, aki több helyen üzemeltetett kocsmát és mészárszéket, ami mellett különböző ingatlanokkal is kereskedett, de saját és bérelt földeken is gazdálkodott.
Családjának köszönhetően a kis Sándor már ötéves korában elkezdhette tanulmányait: fiatalon összesen kilenc, különböző intézményben tanult, általában nagyon jó eredménnyel, bár a gyakori iskolaváltás később a költő teljesítményére is rányomta bélyegét. De mintha már akkor tudta volna, hogy a sorsa másfelé vezeti, ezért alig 18 évesen vándorszínésznek állt, majd Pestre utazott. Petrovics az ország szellemi központjában tervezett szerencsét próbálni.
Szolgálatra alkalmatlansága miatt fordult a költészet felé
Miután felkerült Pestre, a Nemzeti Színházhoz szegődött szolgálatba, ám nem ért el túl nagy sikereket. A fiatalember kapcsán a legtöbben inkább a furcsa hangjára, mintsem a színészi teljesítményére figyeltek fel. A következő években Ostffyasszonyfára, majd 16 évesen Sopronba ment, ahol 1839. szeptember 6-án besoroztatta magát a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe.
Nem számolt azonban azzal, hogy szervezete nem fogja bírni a kiképzést, ami miatt egyik súlyos betegségből a másikba esett.
Petőfit hamarosan szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították és a legfőbb vigaszt a verselésben találta meg. Ismét a vándorszínészettel, majd a tanulással próbálkozott; a pápai líceumból küldte első verseit Bajza Józsefnek, aki 1842 májusában jelentette meg „A borozó” című költeményt az Athenaeum című lapban. A költőre azonban egyelőre senki sem figyelt fel.
Egy évvel később, 1843-ban újabb verse jelent meg nyomtatásban, de a Hazámbant már nem Petrovics, hanem Petőfi Sándor néven írta alá.
Az ifjú gondolataira az elsők között figyelt fel Vörösmarty Mihály, aki aztán mégsem vette a fáradtságot, hogy felkutassa az írás szerzőjét. Petőfi egészen 1844-ig nélkülözésben, nyomorban és betegségben élt, kizárólag alkalmi munkákból és színészkedésből tartotta fenn magát. Közben azonban befolyásos baráti kapcsolatokra tett szert; németül, olaszul és franciául is tanult, folyamatosan képezte magát.
Gyalog indult el Debrecenből Pestre
Elhivatott, néha dacos és a kortársak szerint magával ragadó személyisége többször mentette meg a debreceni évei alatt az éhhaláltól. Gondolkodását jól tükrözi, hogy 1844-ben gyalogszerrel indult el Pestre, hogy mintegy utolsó esélyeként megszerezze Vörösmarty Mihály támogatását.
Útja során Egerben pihent meg, ahol a források szerint a papokat annyira lenyűgözte a verseivel, hogy szállást, élelmet és egy szekeret is adtak neki, de némi pénzzel is támogatták az utazása folytatását.
Petőfinek végül igaza lett: megérte a hosszú gyalogút a fővárosba, mert Vörösmarty a szárnyai alá vette és szerkesztői állást szerzett neki, ami nem csak az anyagi helyzetére, hanem az alkotói munkásságára nézve is igen jó hatással bírt. A korábbi gyenge fizikumát ellensúlyozandó, a fiatalember ezekben az évben sokat sportolt: leginkább a vívásban és az evezésben tudott kiteljesedni.
Egyre több verse jelent meg, bár egyszerű stílusa miatt sokan bírálták és egyes körökben határozottan népszerűtlennek bizonyult.
Némelyik költeményének viszont akkora sikere volt, hogy már életében megzenésítették azokat. Még a német filozófus, a fiatal Friedrich Nietzsche is elismeréssel adózott előtte. Rendkívül termékeny költőként munkássága produktív időszakában mintegy ezer verset költött, tehát, átlagosan háromnaponta egyet. Ekkor már elég pénzt gyűjtött ahhoz is, hogy kávéházakba járjon és komoly társasági életet folytasson.
Akkor még nem tudta, de ezzel sorsdöntő szerepet vállalt a magyarság történelmében. A zabolátlan természetű Petőfit általában vagy kedvelték vagy ki nem állhatták: erre jó példa, hogy míg Bem József a fiaként szerette, Klapka Györggyel állandóan összetűzésbe került.
Szerelmi háromszögbe keveredett
Petőfi életének első nagy szerelmét a Pesti Divatlap vezetőjének, Vahot Imrének a sógornője, Csapó Etelka jelentette, amikor a költő Vörösmarty közbenjárására biztos állást kapott a lapnál. A mindössze 15 éves leány azonban még a szerelmük beteljesedése előtt, 1845 elején váratlanul elhunyt.
Petőfi Sándor másfél év bánat és gyász, sikertelen érzelmi fellángolások és fájdalmas hangvételű költemények papírra vetése után ismerkedett meg későbbi feleségével, Szendrey Júliával egy nagykárolyi bálon. Az udvarlás ideje azonban végtelennek tűnt számára, mert hiába kérte meg többször a lány kezét az édesapjától, két alkalommal visszautasítást kapott.
Bár a nemzeti hős tényleg szerelmes volt Júliába, hirtelen felindulásból mégis majdnem valaki mást vett feleségül.
1846 novemberében a heves vérmérsékletű Petőfi ugyanis épp Debrecenben járt, ahol összeismerkedett a színésznőként ragyogó népszerűségnek örvendő Prielle Kornéliával. Az elragadó hölgy olyan hatást gyakorolt rá, hogy szinte azonnal megkérte a kezét; az eljegyzést a lelkész (más források szerint a katolikus pap) közbenjárásának köszönhetően végül nem követte házasság. Petőfi másnapra meg is bánta tettét és alázatos hangú levelet írt Júliának. A szerelmes nő gyorsan megbocsátott neki és biztosította róla, hogy vár rá.
Petőfi csak 1847 szeptemberében vezette oltár elé kedvesét, akinek hatására tovább gazdagodott egyénisége, erősödött hazaszeretete, és létrejött költészetének új virágkora.
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia állítólag pont az 1848-as forradalom napján fogant, a keresztapja Arany János volt.
Pályafutása 1848. március 15-én ért a csúcsára: a pesti forradalom (ami Petőfi napja is), a márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált, hogy aztán 1849. július 31-én, mindössze 26 esztendősen életét áldozva teljesítse be sorsát a segesvári csatában.