dörgicse

2019.08.22. 20:10

A fejedelemről nyílik tárlat az Ól Galériában

A pályaművek közel fele a Mányoki Ádám-féle legismertebb Rákóczi-képmás újragondolása.

A Rákóczi-emlékév az ihletadója a Balaton-felvidéki Dörgicsén hét végén nyíló időszaki tárlatnak. Az autentikus birtokon épült kulturális műhely és kiállítótér évről évre tematikus kiállításokat szervez, majd a műveket határon innen és túl utaztatja – írja a Magyar Nemzet újságírója, Szilléry Éva.

A Balatonfüredi járásban, mintegy öt kilométerre a tópartot szegélyező hegyek mögötti medencék egyikében terül el Dörgicse, amelynek különleges fekvése mellett három Árpád-kori templomrom műemléki környezete adja sajátos identitását.

A település értékét Veszely Ferenc festőművész már a nyolcvanas években felfedezte, amikor Dörgicse közepén megvette az akkor romokban álló birtokot, amelyet később, annak műemléki jellegét megtartva nyári lakká és galériává épített.

Az állatok istállóját és takarmánytároló helyét külön bejáratú terekként kezelve vendégszobákat, stúdiót és galériát alakított ki, és az eredeti építkezés szerint őrizte meg a fürdőszoba különálló épületrészét is. A főépület nemcsak tereiben őrzi az egykori uradalmi épületbelsőt, de a bútorok megtartására is ügyelt jelenlegi tulajdonosa: a rokokó kályha és az oroszlános címerrel díszített szófa önálló műremekként gyönyörködtetik a betérőt.

A főépülettől legtávolabb eső óltól két irányban nyíló galériát alakított ki, az utcára tekintő ajtó a település origója, amelyről később buszmegállót is elneveztek Ól Galéria néven.

Évtizedek óta alkotói műhely, pezsgő társasági élet színtere ez az épületegyüttes, egyúttal a legrégebbi hazai galeri, a Kalef, a későbbi Moszkva téri kör törzshelye. Évente együtt ünnepel itt az immár több mint ötvenéves, kiterjedt baráti társaság, akik a hatvanas-hetvenes években a szabadságot keresve stoppal indultak útnak Lengyelország felé.

Mostanra már hagyománya van az augusztusban nyíló, adott témára épülő tárlatoknak is, a galéria tulajdonosa ugyanis vallja, hogy az adott témákra készített realisztikus ábrázolásnak létjogosultsága van, egyre több alkotót ihletnek meg az általuk évről évre közzétett hívószavak. Idén a II. Rákóczi Ferenc-emlékév szólította meg az alkotókat, minden eddiginél több mű, 64 kép, metszet, szobor érkezett a felhívásra. Az alkotásokat augusztus 24-én állítják ki az Ól Galériában. Mint a galériavezető a lapnak elmondta, a pályaművek közel fele a Mányoki Ádám-féle legismertebb Rákóczi-képmás újragondolása, de több, az erdélyi nagyfejedelemhez köthető relikvia is ihletforrás volt.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megszületett tárlat további útját is tervezik: egyelőre ami biztos, hogy a budapesti Hegyvidéki Kulturális Szalon szeptember közepén kiállítja a műtárgyakat, és a fejedelem lengyelországi tartózkodásának színterére, Gdanskba is eljutnak a művek.

A Rákóczi-emlékév jegyében szervezett kiállítás egyenes folytatása az egy évvel ezelőtti lengyel–magyar kapcsolatokra született munkáknak és a korábbi, balatoni gőzhajózást felelevenítő alkotások vándortárlatának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában