gyergyószentmiklós

2019.02.16. 10:57

Ősbemutató a Figura Stúdió Színházban

Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya.

Ősbemutatót tartanak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban: a Füst, avagy a színház elfoglalása című produkciót Hudi László rendezésében szombat este láthatja először a közönség.

Az előadás, amely közös produkció a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdióval, a bemutatót követően vasárnap és március 2-án, szombaton is látható – olvasható a Figura Stúdió Színház közleményében.

Mi marad a színházból ha a jól bejáratott, megszokott normákat leválasztjuk róla? Ha a színpad és a nézőtér összemosódik, a szerző eltűnik, a színész pedig a nagybetűs közönség helyett a jelenlévő egyénekkel kezd el kommunikálni színházi rendszerekről, manipulációról? – teszik fel a kérdést az alkotók.

Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya. Hogyan lehet a klasszikus drámák 21 grammját összefoglalni pár perces jelentekben? A Füst, avagy a színház elfoglalása ezeket és az ezekhez hasonló kérdéseket járja körül. Műélvezés helyett közös gondolkodást kínál a nézőknek és a játszóknak egyaránt – áll a darab ismertetőjében.

Az előadásban Bartha Boróka, Boros Mária, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Mosu Norbert-László, Szilágyi Míra, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér játszik. A rendező alkotótársa Goda Gábor.

A produkció a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg.

Borítókép: facebook.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában